MisztikumTudomány

Létezhet a misztikus, egész testet behálózó energia: gyógyítani is lehet vele – állítja a tudomány

Bizonyíthatóvá vált az, amit az ősi kínai orvoslás már több ezer éve gyakorol…

Végső bizonyítékok a test energiahálózatára, mellyel minden betegség legyőzhető?

A keleti energiagyógyászat régiónként sok hasonlóságot mutat, ami közös eredetre utal.

Hirdetés

Egyes ősközösségek, ősi kultúrák szerint úgynevezett titkos csatornahálózatokon, más nyelvek szerint meridiánokon áramlik a csí, az életerő a testben.

Ez egy olyan energia, mely gyógyítani is képes, ha megfelelő helyen és megfelelő mennyiségben koncentrálódik.

A nyugati orvostudomány évtizedeken át nem tudott ezekkel a dolgokkal mti kezdeni.

Sőt, hosszú időn át a msiztikum kategóriájába sorolták, mivel nem tudták mérni, kimutatni.

Egészen mostanáig…

Nagy orvostudományi forradalom előtt állhatunk, ugyanis egyre több egymástól független kutatás világít rá a titkos, szemmel nem értékelhető, testen belül energiaháló létezésére.

Számos esetben ugyanis az ezeket az energiahálózatokat kihasználó gyógytechnikák bizonyíthatóan működtek.

A kutatók pedig érdekes megállapításokra jutottak.

Mégpedig többek között arra, hogy a gyógyhatás mögött valódi biológiai mechanizmusok állnak.

Hirdetés

Az aura olyan nem létező energiasávok rendszere a test körül, amelyek megvédik a külső negatív hatásoktóól. Ha megsérül, megbomlik az egészség.

Érintés nélküli kézrátéttel dolgozó „szakemberek” képesek a szent energiamező lyukait befoltozni, s ezzel az egészséget helyreállítani.

Emlékezet nélküli kisdedként állítólag még mindenki látja az aurát, később erre csak az auralátók képesek

Ma bizonyos eszközökkel már a tudósok is képesek az auramezőt érzékelni, sőt, mérni is.

Olyan fantomenergiák szövik át a testet, amikkel eddig nem tudtunk mit kezdeni.

Csak az ősi tanok, és a kínai orvoslás használta ki ezeket, gyakran csodával határos gyógyulásokat előidézve halálos betegekben.

A küszöbén vagyunk tehát valaminek, ami egy teljesen betegségek és halálos kórok nélküli világot eredményezhet.

A testet átszövő meridián hálózatok tüzetesebb tanulmányozása és megértése ugyanis a modern orvoslásba lesz beépíthető.

Az pedig könnyen lehet, hogy minden betegség kulcsa lesz, ha ezeket az energiahálózatokat megfelelően “finomhangolják” a betegekben…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!