CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

“Már zajlik a harmadik világháború”: Ferenc pápa ledobta az igazságbombát

“Egy részletekben vívott harmadik világháborúban élünk…”

Ferenc pápa nyíltan kimondta, hogy a színfalak mögött árnyékhatalmak vívnak egymással a bolygó irányításáért

A hivatalban lévő pápa a szegények, a számkivetettek és a jogaiktól megfosztottak képviselőjeként ténykedik, ezt eddig is sokszor hangsúlyozta.

Hirdetés

Az összes létező társadalmi rendszert bírálja Ferenc pápa, aki úgy gondolja, az emberiség rossz irányba halad, tulajdonképpen visszafejlődik.

Az emberek nem hallgatják meg egymást, ezért a viták „állandó nézeteltéréssé és konfrontációvá” váltak.

Mint fogalmaz, néhány országban a vezetők „gúnystratégiát” alkalmaznak és könyörtelenül kritizálnak, ezzel pedig a kétségbeesést terjesztik el, ami csak számukra jó, mert „ez az uralkodásuknak és a vezetői szerepük megszerzésének” a módja.

Levelében kritizálja a tribalizmust, a sokakat kitaszító és erőszakos „nacionalizmust, az idegengyűlöletet, a lenézést és a rossz bánásmódot azokkal szemben, akik valamilyen szempontból mások”, de bírálja a közösségi média vadhajtásait is.

Egy részletekben vívott harmadik világháborúban

élünk – írja Ferenc –, amelynek az éhezés, az emberkereskedelem mellett az ember méltósága elleni tartós támadás a jellemzője. Szerinte „az emberi méltóság hiánya az országhatárokon” is érzékelhető, így utal a menekültekkel szembeni bánásmódra.

Ferenc pápa ezzel nyíltan kimondta, amit eddig sokan nem mertek.

Hogy lényegében valóban léteznek bizonyos erők, melyek a világot irányítják, és hogy ezek az erők most egy ideje harcolnak egymással, totális káoszba taszítva a Földet.

Vajon ezek a háttérhatalmak, amikről oly sok könyv szól?

Hirdetés

Vagy kinyilatkoztatást tett a szabadkőművesek létezésére?

A világot uraló bankárkasztra?

A felső tízezret alkotó 300-ak tanácsára, akik valójában minden pénzmozgást és politikai folyamatot kontrollálnak?

Egy biztos:

A pápa még soha ennyire nyíltan nem állt bele a színfalak mögötti világ létezésének feszegetésébe és abba, hogy ki merje végre mondani: az emberiség valamennyi országa gyakorlatilag háborúban áll…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.