Címlapsztorik

Meghalt az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter

Egy egész ország gyászol, feladta a covid elleni küzdelmet.

Ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, az Újpest, a Dunaferr és a Honvéd korábbi sportolója.

A Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság mély fájdalommal tudatja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter 51 éves korában elhunyt.

Hirdetés

Az olimpiai bajnok tornász nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is volt – közölte a szövetség hétfőn. Csollány Szilveszter közel két hónapja került kórházba koronavírus-fertőzéssel.

Az 1970. április 13-án született szertornász Győrben kezdett el sportolni. Tehetsége hamar megmutatkozott, 1988-ban ifjúsági Eb-n bronzérmes, az Újpesttel csapatbajnok lett.

Egy évre rá bekerült a felnőttválogatottba, 1990-ben pedig már felnőtt Eb-bronzérmes lett gyűrűn, ez vált a kedvenc szerévé.

A következő évben már egyéni magyar bajnoknak vallhatta magát. Pályafutása során összesen 11 alkalommal ért a csúcsra itthon, nem számolva a négy csapataranyát.

Fontos szerepet játszott fejlődésében az amerikai kaland: 1995 augusztusában St. Louisban kapott munkalehetőséget egy magánklubnál.

Elmondása szerint soha nem edzett olyan nyugodt körülmények között, ez pedig az eredményeket is kezdte meghozni.

Európa-bajnokságon 1998 és Szentpétervár hozta meg az áttörést, karrierje legnagyobb sikereként pedig az 1996-os atlantai ezüst után 2000-ben Sydney-ben olimpiai aranyérmet szerzett – a záróünnepségen ő vihette a magyar zászlót.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.