Érdekes világ

Megindulhatott a Fidesz széthullása, Orbán őrjöng, Matolcsy megbüntette Mészáros Lőrincet, megkezdődhettek az oligarcha harcok a kormányon belül

20 napon belül nevekkel borítják fel az asztalt és konkrét bizonyítékokkal arról, KIK ÉS HOGYAN LOPTÁK SZÉT AZ ORSZÁGOT.

Elkezdődhetett az egymással való leszámolás a Fideszben?

Zavar támadt az erőben és elkezdett zörögni az a bizonyos haraszt is, miről korábban Pesty László is azt állította, hogy rengeteg gazember lapul benne, illetve a Fideszben.

Hirdetés

Mészáros Lőrinc milliárdos rongyrázása a luxusjachton már olyan mértékben verte ki a biztosítékot, hogy sokak szerint már a magyar alvilág sem nézet jó szemmel a dolgot.

Gyakorlatilag üzengetések indultak a magyar kormány felé ebből a sötét alvilágból és azt állítják, hogy hamarosan rengeteg név fog előkerülni.

Konkrét hangfelvételekkel, bizonyítékokkal, videóval és dokumentumokkal arra vonatkozóan hogyan lopták szét az országot.

Ez az egész elindíthatott valamit:

Mészáros Lőrincnek először Gulyás Gergely miniszter üzent, hogy “kisebb hajó, nagyobb szerénység,” majd Pesty László nevezte késsel és villával enni nem tudó orknak.

Sőt, feltehetően Orbán utasítására a legfelsőbb körökből indult vizsgálat Mészáros Lőrinc egyik cége ellen.

A legfrissebb hír pedig az, hogy maga Matolcsy György is megbüntette Mészáros egyik cégét több millió forintra.

Most pedig Egy sor hiányosságot talált Mészáros Lőrinc bankjánál a Matolcsy-féle MNB

Összesen 112 millió forint bírságot szabott ki a jegybank az MBH-csoportra.

Hirdetés

És ez még csak a kezdet.

Azt egyelőre nagyon nehéz a nyilvánosságnak követni, hogy mi történik most a Fideszen belül, de egyértelmű, hogy mozgolódás és leszámolás zajlik.

A nagy kérdés, hogy vajon valóban és végleg megküldhették-e a selyemzsinórt “Lölőnek”, egyenesen Orbán köreiből, mint annak idején Simicska Lajosnak, vagy sem…?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!