Egyéb

Megsemmisült Szilágyi István arca, a fia a mellkasán ugrált, miközben verte a fejét

A Tények riportja borzalmas részleteket árult el arról, hogyan végzett fia a legendás színésszel…

Kegyetlen, amit át kellett élnie!

A boncolási jegyzőkönyv döbbenetes megállapításokat tett a fia, Péter által május elején brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szilágyi István haláláról.

Hirdetés

A Tények szerint a fia szilánkosra törte a színész arcát a kalapáccsal.

Szilágyinak több bordája is eltört, mivel Péter a mellkasán ugrált, illetve a mellkasára ült, miközben szétverte apja arcát.

A szemöldökcsont alatt teljesen megsemmisült a színész arca.

A Tényeknek egy orvosszakértő azt mondta, a sérülések alapján a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt is elítélhetik.

A szakember szerint a hasonló, arc ellen irányuló támadások általában érzelmi indíttatásúak.

A Tények úgy tudja, a bíróságon Szilágyi fia azt mondta, ő csak védekezett.

Szomorú, hogy egy családi viszály eddig fajuljon.

Valami soha nem volt rendben ebben a családban ez tény, állítják sokan a közelebbi rokonok, ismerősök körül.

A fiú mindig is agresszív volt, egy időzített bomba a szülei számára…

Hirdetés

Nem kellett volna, hogy így végződjön.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!