Érdekes világ

Megtalálták a pusztulás angyalát, Kijevet több millió varjú lepte el: jön a végítélet? VIDEÓ

Döbbenetes és vészjósló lelet került elő, mely állítólag a vég kezdetét jelzi. A pusztulás angyala megtalálva, jön a világunk széthullása?

Az orosz Távol-Keleten, pontosabban Jakutföldön egyedülálló leletre bukkantak az Elgai szénbányában dolgozó bányászok.

Felfedeztek egy angyalszobrot pajzzsal és karddal.

Hirdetés

Eközben Ukrajnában a második furcsa “jel” az a több millió varjú, melyek ellepték Kijev egét.

Mint mondják, arra számítanak, hogy Moszkvából helikopterrel érkeznek szakértők, hogy értékeljék ezt az egyedülálló leletet.

Abaddon, a bukott angyal, akit Isten is kitagadott

A Bibliából tudjuk, hogy Abaddon a bukott angyalok vezetője, akit Isten azzal a küldetéssel bízott meg, hogy kínozza az embereket a bűneikért.

Abbadon szerepe az Ó- és Újszövetségben ijesztő előképet ad az arkangyalok szerepéről az ítélet napján.

És különösen akkor válik Abaddon szerepe még hátborzongatóbbá, ha valaki az apokrif evangéliumokat olvassa.

Azt írják, hogy mivel ő gyűjtötte össze azt a port, amiből Isten Ádámot teremtette, ezért talán illik, hogy ő legyen az is, aki a lelkeket is összegyűjti, és elviszi arra a helyre, ahol Isten megítéli őket.

Bár Abaddon azt jelenti, hogy “pusztító” vagy “pusztítás,” sokan úgy vélik, hogy valójában ő a Halál Angyala, egy bukott angyal, akinek az a küldetése, hogy felügyelje a föld pusztítását az ítélet napján.

A pajzsot és kardot tartó angyal felfedezése után egy újabb furcsa, metafizikusnak mondható jelenet játszódott le Kijevben, Ukrajna fővárosában.

Vándorlási szezonjukon kívül fekete varjak milliói jelentek meg Kijev egén, és szó szerint elsötétítették a várost.

Hirdetés

A lényeg az, hogy egy ilyen bizarr jelenség egy olyan városban, amelyet szinte naponta bombáz az ellenség, félelmet kelt.

Az eset az oroszországi angyal felfedezésével együtt egy másik dimenzióra világít rá.

A varjak vészjósló jelentése

A néphagyomány szerint:

A varjak a közvetítők élet és halál között.

Megeszik a halottakat, megtestesítve a halált és az elveszett lelkeket.

Az elátkozott lelkek reinkarnációi.

A varjakat tragikus hírek hozóinak tartották, általában egy hős halálát hirdették.

Természetfeletti lényként kezelték őket, akik képesek kommunikálni az emberekkel.

Szimbolikusan a varjak általában a halál és a fizikai világból a lelki világba való átalakulási folyamat szimbólumai voltak.

Tényleg jön a végítélet?

A végidőkkel kapcsolatos hiedelmek egyidősek az emberiséggel.

Amikor vészjósló, főleg a Bibliai végítélethez kötődő leletek kerülnek elő, mindig fellángolnak a viták arról, hogy az emberi civilizáció mennyire van köz el ehhez a bizonyos, előre megjósolt világvégéhez.

Tény, hogy az elmúlt években világ szerte tapasztalt események azt mutatják, hogy sora megvalósult szinte minden, amit a Bibliában a Jelenések könyvében felvázoltak.

A szkeptikusok szerint csak médiahackről van szó

A szkeptikusok egy kisebb csoportja jobban, mélyebben utána járt az állítólagos angyal szobornak és igen érdekes dolgokat találtak.

A pusztulás angyala az ő állításuk szerint nagy valószínűséggel hamis és csak egy médiahackel van dolga a világnak.

A Jakutföldön megtalált angyali alakról készült videó virálisan lett elterjesztve, mint valóságosnak tűnő régészeti lelet.

Még erősebb tény amellett, hogy a jakutföldiek csak meg akarták viccelni a világot, hogy a megtalálásban résztvevő egyik személy elmondta később, hogy a különös, valóban félelmetes angyali alak már egy ideje porosodhatott a helyi közösség táborában egy aknában, amikor úgy döntött az eredeti tulajdonosa, hogy világhírűvé teszi.

Ez sikerült is neki, egy rövid időre ugyanis valóban ráhozta a frászt a fél világra.

Az igazi hívőket azonban ez sem győzte meg és szentül hiszik, hogy mindez csak egy fedősztori és titokban már az orosz kormány emberei, tudósai vizsgálják, hogy a világ ne pusztuljon bele abba, hogy a felszínre került ez a rejtélyes lelet.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.