Érdekes világ

Megvan, pontosan mikor indul a nagy oltási program Orbán szerint

Fontos dátumot mondott, mérföldkő a koronavírus elleni harcunkban.

Fontos üzenettel és kéréssel fordult a magyarokhoz.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, ő a kínai vakcinával akarja beoltatni magát, és beszélt arról is, miért nem tolták ki este 10-ig a kijárási tilalom kezdetét.

Hirdetés

Nem zárja ki, hogy igazuk van azoknak, akik szerint túl lassan érkezik a vendéglátásnak megítélt támogatás, ezért kérte a kifizetések felgyorsítását (az érintettek korábban panaszkodtak, hogy nem kaptak pénzt).

Azt azért hangsúlyozta, hogy aki megszegi a szabályt, 150 ezertől 1 milliós bírságot kap, a szabályt szegő éttermet fél, második alkalommal egy évre bezárják, a működtetőt pedig ugyanennyi időre eltiltják a foglalkozásától.

A reggeli interjúra az operatív törzs üléséről érkezett, így bemondta a friss járványszámokat: 83 ember hunyt el, 1459 új fertőzöttet találtak, 258 ember van lélegeztetőgépen.

Jövő hét elejétől megkezdőik a regisztráció alapú oltás.

Aki oltást akar, regisztráljon – hangsúlyozta Orbán.

Ő kap értesítést, hogy mikor hova érdemes menni.

Most 2 millió körüli ember regisztrált, ez még kevés.

Orbán hangsúlyozta, ő is beoltatja magát, ő speciel a kínai vakcinában bízik a legjobban, azt fogja megvárni.

Orbán szerint a kínaiak ismerik legjobban a vírust, ezért nyilván ők tudják legjobban, hogyan kell kezelni, ezért várja meg.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.