CímlapsztorikÉrdekes világ

Nógrádi György szerint napokon belül kitör a totális háború: akár egész Európát lángokba boríthatja?

Putyin atomfegyvert is bevethet – figyelmezteti a világot Zelenszkij. A háború eszkalálódásától mindössze egyetlen lépésnyire vagyunk?

Az orosz haderő egy mindent elsöprő háborúra készül fel

„Amit most látunk, az csak felkészülés a totális háborúra. Az eredeti orosz cél egyértelműen az volt, hogy Belarusz felől bejönnek, elfoglalják Kijevet, és gyors győzelmet aratnak”

– mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki szerint semmi nem következett be abból, amire az oroszok számítottak. Szerinte az elképzelés az volt, hogy az ukrán hadsereg megadja magát, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig külföldre menekül.

Hirdetés

Bekövetkezett az, amire senki nem számított: állóháború Donyecknél és Luhanszknál. Most az állóháború azt jelenti, hogy az oroszok előre mennek napi 8–12 kilométert

– magyarázta Nógrádi György a TV2 péntek reggeli műsorában. Hozzátette: az oroszok szerint most a krími fronton kell katonai győzelmet aratniuk, és Kijev képletesen most megmenekült.

Szerinte az orosz stratégia az, hogy a Krímet összekötik a szárazfölddel, aztán Donyeck és Luhanszk beolvad Oroszországba, majd elveszik Ukrajna tengerpartját is.

A probléma, hogy olyan mélységű nyugati technika özönlött be Ukrajnába, hogy Ukrajna ma a világ egyik legjobban felfegyverzett országa

– vélekedett a biztonságpolitikai szakértő. Emlékeztetett: az amerikaiak újabb 800 millió dolláros katonai támogatást jelentettek be Ukrajna részére, és a franciák is folyamatosan támogatják Ukrajnát.

„A kérdés már nem a technika, hanem az ember, aki kezelni tudja” – mondta.

Putyin atomot is bevethet

Régóta ismert Kreml/orosz taktika, és úgy általában véve jellemző a diktatórikus rendszerekre, hogy amit megcselekszenek, azzal kell vádolni az ellenfelet.

Az oroszok nemrégiben több ízben is megvádolták Ukrajnát, hogy biológiai fegyverek fejlesztése folyt a területén, ami nem igaz.

Napjainkban a műholdak világában ahol egy leejtett tűt is ki lehet szúrni, ennek nyoma lenne.

Hirdetés

Zelenszkij egyúttal figyelmeztette a világot: szerinte Putyin semmibe nézi nem csak az ukrán népet hanem az emebriséget is és atom, valamint kémiai fegyverek bevetésén is gondolkodik.

NATO beavatkozás jöhet?

Nógrádi György elmondta, hogy ezzel az oroszok új helyzet elé kerültek., Véleménye szerint a totális háború néhány napon belül bekövetkezik. Ez abból áll majd, hogy a légierő mellett a tengerről is támadnak majd az oroszok, de bevetik a drónokat és a szárazföldi erőket is, és letarolják a területeket.

Sokan attól tartanak, hogy a NATO beavatkozás előbb vagy utóbb megtörténhet.

A Cseh Köztársaság már küldött harckocsikat, igaz, elavult, a szovjet korszakból származó T72-eseket, de ez az első NATO-tagország, amely lépett. Szlovákia az S300-as légvédelmi rakétarendszereit küldi Ukrajna támogatására. Ezek a lépések iszonyúan kockázatosnak tűntek volna a háború kezdetén.

A stratégiai kérdés” – mondta a BBC-nek Nagy-Britannia egyik legtapasztaltabb, ezúttal neve elhallgatását kérő katonatisztje –, „hogy kormányunk válságkezeléssel vagy tényleges stratégiával foglalkozik-e”.

Szerinte Ukrajna minden segítséget megkapott ahhoz, hogy elkerüljük a harmadik világháborút.

A PROBLÉMA AZ, HOGY PUTYIN JOBB PÓKERJÁTÉKOS, MINT MI – MONDTA A MAGASRANGÚ KATONAI ELÖLJÁRÓ.

Ezzel a parlamenti képviselő egyetért.

„Oroszország az eszkalációval történő fenyegetést nagyon hatékonyan alkalmazza. Mi pedig megijedünk. Elvesztettük a képességünket, hogy kontrolláljuk az eszkalációs szinteket” – tette hozzá Tobias Ellwood.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.