Egyéb

Nyakunkon a vég: hatalmas sebességgel robogunk a civilizációs szakadék felé

Senki sem tesz semmit, sorra születnek a kritikus állapotokról szóló jelentések.

Az ENSZ már az utolsó utáni órákként írj le a Föld állapotát. Van ebből kiút fajunk számára?

ENSZ, tudósok összessége, Attenborough

Egyre növekszik az ellentmondás a klímaváltozás elleni cselekvést sürgető társadalmi elvárások, a fejlődés valódi üteme, valamint az energiaszükséglet és a szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt években történt leggyorsabb növekedése között”

Hirdetés

Világszerte egyre több tudós figyelmeztet, már egy petíciót is aláírt a 400 legnagyobb név a területen, mely egy tanulmányban hívja fel a figyelmet arra, hogy mekkora a baj.

Maga az ENSZ is közzétett egy jelentést, melyben a Föld állapotát taglalják, valamint azt, hogy hamarosan klímakatasztrófa és éhínség léphet fel.

Korábban pedig a legendás természetfilmes, David Attenborough jelentette ki, hogy az emberiség a Föld pestise, és megérdemeljük azt, ami az elkövetkező 10-20 évben vár ránk.

Klímakatasztrófa és éhínségek fenyegetnek

Mivel melegszik az éghajlat, miközben az emberiség energiaéhsége nő, kikerülhetetlenül rohanunk a végzetünk felé.

Az időjárás szélsőségessé fog válni, jóval kevesebb lesz a megművelhető földterület, ami miatt a mezőgazdaság tönkremegy, és nem tudunk majd annyi éhes szájat etetni.

Ez pedig egy globális élelmiszerválságot fog eredményezni.

Emellett komoly gondot okozhatnak még a trópusi időjárás miatt egyre terjedő vérszívók, melyek halálos járványokat terjeszthetnek el az egész bolygón.

Összeomlunk, mint a Római Birodalom

Az emberi civilizáció nagy valószínűséggel el fog tűnni a Föld színéről, ha nem tud határozottan fellépni a alakváltozás és a fajunk túlzott falánksága végett.

Ez ugyanis önpusztító jelelgű, olyannyira, hogy a múltban kisebb mértekben már volt rá példa.

Hirdetés

Ott van a maja birodalom, a Húsvét-sziget lakói, akik mindent “felemésztettek” maguk körül, de a leghíresebb példa talán éppen a Római birodalom felvirágzása, majd túlzott nagyságából és előforrásigényéből adódóan a bukása.

Közeleg az emberiség utáni világ?

Ha nem sikerül megugranunk ezt az akadályt, akkor a fajunk örök süllyesztőbe kerülhet, és drasztikusan csökkenhet az emberi populáció, vagy akár ki is halhatunk.

Sokak szerint ez azonban nem jelenti majd a Föld végét, pusztán az emberi korszak végét.

A bolygónk régebb óta létezik mint mi, a dínókat is túlélte, nyilvánvaló, hogy utánunk is újra burjánzásnak fog indulni az élet, hogy teret adjon majd valami másnak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.