Érdekes világ

Orbán egy mentőbárkát épített a keresztény nemzetek számára a Kárpát-medencében: Egyre többen ismerik el…

Nemzetpusztulás és anarchia várhat Európára.

A keresztény Európa sokak szerint saját sírját ásta meg azzal, hogy a nagy befogadás jegyében részben szándékosan, részben pedig tehetetlenül hagyta és nézet, hogy külföldi, főleg keletről érkező menekültek töltsék fel az 2015-ben haldokló német és francia gazdaságot.

London ma már úgy színes ahogy van, a német nagyvárosok csak árnyékai önmaguknak, Franciaországban pedig vannak helyek, ahol már többségben vannak az 5-10 évvel ezelőtt bevándorolt közösségek.

Hirdetés

Önmagában ezzel nem lenne baj, ellenben a különböző kultúrájú és vallású emberek nem férnek meg egymás mellett – legalábbis ez az elmúlt 10 év tapasztalata.

A globális keleti puskaporos hordó felrobbanása Izraelben ismét emeli na terror veszélyt kontinensünkön.

Az is sokat elárul a helyzet állásáról, hogy rengeteg a palesztin terroristák mellett kiálló tüntetést szerveztek Nyugat-Európa nagyvárosaiban.

Orbán Viktornak igaza volt már 2015-ben látta a világfolyamatokat és hogy az alapvetően iszlamista hátterű menekültek, bevándorlók Európa integritását veszélyeztetik majd.

Akkor mindenki kinevette őt és a magyarokat, ma pedig hogy újra terror hullámtól tartanak Európa-szerte, egyetlen nyugodt és biztonságos kis kuckója van a kontinensnek: itt a Kárpát-medencében, a kerítésen belül

-ismerik el egyre többen.

Ma már senki nem nevet a magyarokon, mert minden nemzet a bőrén érzi azt a korszakváltást, ami sötétséget és nemzethalált hozhat rájuk.

A turul népe pedig az utolsó bástyája lehet Orbán előrelátása által a kereszténységnek Európában.

Ezt pedig még akkor is el kell ismerni, ha valaki egyébként nem ért egyet Orbán Viktor hazai politikájával.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!