Érdekes világ

Orbán és a magyar politikai elit retteg: hamarosan JÖNNEK A NEVEK azokról, akik LOPTAK, CSALTAK, HAZUDTAK

…az ország kárára az elmúlt több mint 30 évben. Az alvilági elit mindent boríthat

Könnyen lehet, hogy ez már a vég kezdete lehet a Fidesz és a mindenkori magyra politikai elit számára.

Arról van ugyanis szó, hogy soha nem látott mértékben beszélnek az emberek a közösségi médiában arról, hogy az alvilág állítólag hadat üzent nem csak a kormánynak de valamennyi politkusnak, aki az elmúlt 30 évben részt vett a közéletben vagy az ország irányításában.

Hirdetés

Megelégelték a hazudozást és azt, hogy a nép egyre inkább nyomorog, miközben a kormányzati szinteken de még ellenzéki szinteken is megy a rogyrázás milliárdokból.

Az egész csak egy nagy színház, amivel 10 millió magyart hülyítenek – vélik sokan.

Az alvilág állítólagh ezt elégelte meg, és meg akarja tisztítani a politikai színpadot.

Ehhez azonban az kell, hogy szinte mindneki bukjon, akinek buknia kell.

Az alvilágnak ezen szóbeszédek szerint olyan terhelő bizonyítékaik vannak vezető politikusokra, hírességekre, nagy emberekre nézve, melyek egyszer és mindenkorra kiírják őket a társadalomból.

Valami ilyesmit pedzegethetett Pesty László is, aki szintén azt állítja, hogy nevek, felvételelk, videók, hanganyagok vannak “valahol”, melyek nyomán politikai fejek fognak hullani és tényleges földcsuzsamlás várható a közéletben.

A következő néhány hónap lesz kritkus – vélik sokan.

Pesty azt is megjegyezte, hogy lesz aki karácsonyra kapja majd ezeket az anyagokat a “fa alá”, vagyis addigra biztosna előkerülhet majd néhány konkrét név.

Hogy ez valóban mennyire az idézőjeles alvilághoz, vagy magához Pesty Lászlóhoz és köreihez köthető, ezt nehéz megmondani.

Hirdetés

Ugyanakkor bármi is az igazság, ha valóban nevek és bizonyítékok jelennek majd meg a sajtóban, az tényleges korszakváltást hozhat Magyarországon.

Ki mit gondol?

Valóban így lesz?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!