Érdekes világ

Orbán Viktor egykori iskolája is kiállt a tanárok mellett: ha nem lesz változás, jön az összeomlás

A Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára írta alá az elmúlt napokban kirúgott és megfélemlített tanárok melletti nyilatkozatot.

Úgy vélik, ha nem lesz változás, az oktatás össze fog omlani.

A szerdán kelt nyilatkozat szombaton az iskola Facebook-oldalán is megjelent, aláíró hangsúlyozzák, hogy magánszemélyként nyilatkoznak, nem az intézmény hivatalos állásfoglalásáról van szó.

Hirdetés

„Kiállunk mindenki mellett, akit azért ért az elmúlt években, évtizedekben hátrány, mert a jobbá tétel szándékával fel mert szólalni az oktatásügy akkori vagy jelenlegi állapota ellen.

Kiállunk a megfélemlítettek, a véleményüket vállalni nem merők, a meghurcoltak, az azonnali hatállyal munkából felmentettek mellett.

Elutasítjuk, hogy az oktatás összetett és szerteágazó problémáit a megkérdezésünk nélkül, valódi párbeszéd nélkül, felülről, erőből, parancsszóval próbálják megoldani”

– írják.

Majd felhívják a társadalom figyelmét arra, hogy az utolsó órában vagyunk: ha nem lesz változás, az oktatás össze fog omlani.

„Mi maradni és tanítani szeretnénk – egy olyan iskolai rendszerben, ami a diáknak és tanárnak egyaránt jó, hasznos, emberséges.

Ami nem gyermekmegőrzőként funkcionál, amiben a gyerekek és tanárok nem túlterheltek, ahol jó tanulni és ahol megéri dolgozni.

Ennek az eléréséhez kérjük már évek óta (és most is) a társadalom támogatását.”

Ebbe az iskolába járt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki tavaly májusban egy, az iskolánál készült videóban azt mondta, hogy hálával gondol a volt tanáraira, akik megpróbáltak belőle embert faragni.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!