CímlapsztorikÉrdekes világ

Orbán Viktor korlátozásokat jelentett be: itt a bejelentés részletei!

A miniszterelnök a Kossuth rádióban tett óriási bejelentést, ami rengeteg embert, magyar családot és háztartást érint.

A miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken reggel elmondta, hogy milyen változtatásokat terveznek annak érdekében, hogy visszafogják az építőanyagok drágulását.

“Nem olyan gyorsan indul újra az élet, mint az ember gondolta volna. 16 hónap nagy idő. A gazdasághoz szükséges gyorsaság, tempó, érintkezés, aktivitás, csere lassabban indul meg.

Hirdetés

Ezért van szükség arra, hogy hozzunk időnként váratlannak tűnő kormányzati döntéseket, mert ha magától hagyjuk újraindulni a gazdaságot, az lassú lesz”

– magyarázta intézkedéseit Orbán, hozzátéve, hogy a tegnapi kormányülésen is születtek élénkítő döntések.

Az építőanyagok drágulásával kapcsolatban elmondta, többek közt ezekről döntöttek:

“Októbertől elrendeltünk egy kiviteli korlátozást. Részben azért szaladtak el az árak, mert megnőtt az országból kivitt mennyiség.

Az Európai Unió részei vagyunk, tehát holnap reggeltől nem tudunk bevezetni épület, fa, vas és acél tekintetében korlátozást, először ezt engedélyezni kell Brüsszelnek.

A folyamat hosszú. Addig is bevezetünk kivitel esetében kötelező bejelentést, és megpróbálunk bevezetni állami elővásárlási jogot”

– mondta.

Az áremelkedések megfékezése érdekében, pedig ha bizonyos árszint felett értékesítenek, akkor az extraprofitra különadót terveznek kivetni, a bizonyos árszint feletti eladási árat lát az állam, akkor a szint feletti ár 90 százalékát elvonják.

Ez a kavicsot és a sódert mindenképp érinti, de szóba kerültek más termékek is.

Hirdetés

Egy bánya esetében a megnyert koncessziót egy éven belül el kell indítani, ha nem így történik, akkor elveszti az illető a koncessziót, és azt másnak adják oda.


Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!