Érdekes világ

Orbán Viktor több mint 27 milliárdot rendelt el a magyar űrhajósok képzésére, miközben magyar családok tömegei nyomorognak

ERRE és a STADIONOKRA BEZZEG MEGVAN A FORRÁS, MI?!

Több költségvetési átcsoportosítás jövőjéről döntött a kormány.

Úgy tűnik, Varga Mihály pénzügyminisztériuma kapta meg a feladatot, hogy gondoskodjon arról, a következő esztendők során mai árfolyamon számolva 27,1 millió forintnyi dollár jusson a magyar űrhajós misszióra.

Hirdetés

Az emberek egy része teljesen kiakadt erre a hírre és döntésre.

Úgy tudni, hogy már szeptember közepén aláírták a szerződést az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, így immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe.

Ennek részeként 2021-ben már 13,5 millió dollárt (közel 5 milliárd forintot) csoportosítottak át erre célra, 2022-ben pedig 44,5 millió dollárt (16,3 milliárd forintot).

  • 2023-ban 18,7 millió amerikai dollárnak megfelelő forint összegű forrás (6,9 milliárd forint),
  • 2024-ben 41,4 millió amerikai dollárnak megfelelő forint összegű forrás (15,3 milliárd forint),
  • 2025-ben pedig 13,2 millió amerikai dollárnak megfelelő forint összegű forrás (4,9 milliárd forint)
  • átcsoportosításáról az adott év költségvetésében.

Ez összesen nem kevesebb, mint 73,5 millió dollár, ami mai árfolyamon csaknem 27,1 milliárd forintnak számít.

Ez azért brutális és azért akadtak ki rá az emberek, mert mindeközben teljesen lerohad az egészségügy.

Sőt, a kórházakban az orvosok is egyre kiégettebbek, az iskolás sorra zárnak be, rengeteg tanár megy külföldre.

A magyar állam ezer sebből vérzik, az emberek fizetését megeszi az infláció, amivel meg kellene küzdeni.

Magyar családok százezrei élnek egyik napról a másikra.

Mindeközben arra a magyar kormánynak és Orbánnak van pénze, hogy stadionokat építgessen, meg űrhajósdit játszadozzanak.

Hirdetés

De mire fel?

Hogy mekkora nyomorban él ez az ország, már a Holdról is látszódni fog…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!