Érdekes világ

Óriási balhé lesz Tóth Gabiék válóperén? Döbbenetes információk szivárogtak ki. Kő kövön nem marad!

A szakítás eléggé botrányos körülmények között zajlott, hamarosan pedig még nagyobb bomba robbanhat!

A szakítást az egész ország figyelemmel kíséri, mindenkinek megvan a véleménye róla.

Tóth Gabiék balhéja nem véletlenül volt országos, hiszen az énekesnő azelőtt éveken át telekürtölte a médiát azzal, hogy az ő kapcsolatukat egy orkán, vagy egy tornádó sem tépheti szét.

Hirdetés

Emellett előadta a Szent Szűz Máriát, az odaadó hűséges asszonyt is, végül a nyáron csóka sikerült félrekefélnie a tánc együttesének fiú tagjával, Papp Mátéból, aki idézzük “kihajtotta belőle a szuflát”.

Azóta rendre megy a nyilvános és kevésbé nyilvános, burkolt üzentgetés sokszor a médián keresztül egymásnak.

Tóth Gabi pedig rendszeresen “kiosztja” a közönségét és a kommentelőket, hogy szerintük nem értik meg, és hogy csak irigyek, mert ő “mer szabadon szeretni”.

Sokak szerint a házon nem lesz marakodás, mivel azt Tóth Gabi sokak szerint a nyáron nagyon előrelátóan a saját nevére vette, vagy már eleve a nevén volt.

Ahogyan az a közel 75 milliós hitel, amit nem akárki lány kap csak úgy meg.

Az énekesnőnek közel egy milliós keresettel kell rendelkeznie, hogy ki tudja nyögni ennek a törlesztőjét.

Ez utóbbit bizonyára Krausz Gábor sem bánja.

Ám Tóth Gabit ismerve egyes ismerősi köreikből származó pletykák szerint a válóper közel sem lesz olyan egyszerű és “sima”, mint azt elsőre hinnék az emberek.

Sokan Gabit ismerve óriási botrányokra, új, megdöbbentő részletekre számítanak, amik ott derülhetnek majd ki.

Hirdetés

Ki mit gondol?

Milyen szaftos dolgok jönnek még?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!