Ősi városok lehetnek kapcsolatban a kozmosszal és az ősi idegenekkel?
A tudósok megdöbbentő bizonyítékokat találtak. Emberi történelem újraírva?
A régészek felfedezték, hogy a bennszülött mezoamerikaiak több mint 3000 évvel ezelőtt fejlesztették ki egyedi, 260 napos naptárukat, ami több évszázaddal kitolja ennek a kifinomult időmérő rendszernek az idővonalát, és kiderült, hogy az ősi települések a kozmikus eseményekhez igazodva épültek
– számol be egy új tanulmány.
A legrégebbi ismert írásos feljegyzés erről a befolyásos naptárról i.e. 250 körüli időkből származik, de a kutatók régóta gyanítják, hogy jóval korábban keletkezett.
260 napos ciklusa, amely 13 időszakra bontva 20 napig tart, központi szerepet játszott a maja és az olmék civilizációban, amely évszázadokkal az európaiak érkezése előtt virágzott Közép-Amerikában, és néhány leszármazottja még mindig használja.
Ivan Šprajc, a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia Antropológiai és Tértudományi Kutatóközpontjának vezetője által vezetett kutatók a LiDAR néven ismert légi lézeres megfigyeléseket alkalmazták annak kimutatására, hogy a dél-mexikói ősi építészeti komplexumok összhangban
vannak az égi ciklusokkal, mint például a Nap kelésével és lenyugvásával, amelyek megfelelnek a 260 napos naptárnak.
“Ma már világos, hogy az a komplex világkép, amelyben a gyakorlati megfontolások által támasztott csillagászati ismeretek összefonódnak vallási fogalmakkal és rituális gyakorlatokkal, és amelyről a későbbi Mezoamerikában is bőséges bizonyíték van, sokkal korábban kezdett formát ölteni, mint korábban gondolták, és már megvalósult a legkorábbi monumentális építményekben,”
– mondta Šprajc.
A szoláris elrendezések mellett “számos korai tájolás a Vénusz és a Hold fő szélsőségeire utal,” – tette hozzá Šprajc.
“Kutatásunk eredményei tehát nemcsak a naptár eredetét, hanem a pontos csillagászati megfigyeléseket is visszatolják az időben, ami a maják és más mezoamerikaiak kifinomult csillagászati ismereteit eredményezte, amelyeket jóval későbbi monumentális feliratok és kéziratok igazolnak a klasszikus és posztklasszikus korszakokból (i. e. 250-1520).”
Šprajc pályafutása nagy részét a területen töltötte, feltérképezte az ókori mezoamerikai helyszínek tájolását, és rekonstruálta csillagászati és kulturális jelentőségét.
Nemrég rájött, hogy a LiDAR megerősítheti ezt a munkát, mivel rengeteg régészeti lelőhelyet tud feltárni a levegőből, köztük több tízezer települést, amelyek korábban ismeretlenek voltak.
A tanulmány társszerzője, Takeshi Inomata, az Arizonai Egyetem régésze és maja szakértője segítségével, aki számos felfedezést tett a LiDAR segítségével, Šprajc megkezdte a formálódási időszakban épített 415 ceremoniális komplexum csillagászati tájolásának aprólékos mérését, hogy megnézzék, mit árultak el ezekről a közösségekről.
Meglepetésére az eredmények egyértelmű kapcsolatot mutattak az egyedi, 260 napos naptárral, amelyet a 13-as és 20-as számok tisztelete tarkított.
Az eredmények azt mutatják, hogy a mezoamerikai időszámítás alapvető szerkezete legalább 3000 évvel ezelőtt használatban volt.
“Az eredeti célom nem az volt, hogy megvizsgáljam a 260 napos naptár eredetét,” – mondta Šprajc. “Így meglepő volt, hogy még sok olyan építmény is, amely már kb. Kr.e. 1100-tól 800-ig (a teljes adatminta sok későbbi helyszínt is tartalmazott) rögzítette a Nap helyzetét 13 vagy 20 nap többszörösével elválasztva.”
“A legfigyelemreméltóbb, hogy a korai tájékozódási csoportok közül a legelterjedtebb a napfelkeltét február 11-én és október 29-én jelölte meg, amelyeket pontosan 260 nap választ el egymástól,” – folytatta, megjegyezve, hogy “ez egyben a legnépesebb igazodási csoport a későbbi maja
alfödi építészetben, és szintén gyakori másutt Mezoamerikában.”
A mezoamerikai naptárnak ez az új, meghosszabbított idővonala, amely semmihez sem hasonlít a világon, rávilágít ezen ősi népek titokzatos életére.
Ez idő alatt a Mexikói-öböl partját vadászó-gyűjtögető és egyre inkább letelepedő kultúrák keveréke szállta meg, amelyek lenyűgöző épületeket és településeket kezdtek építeni.
A pontos időmérés fontos szertartási szerepet játszott a fesztiválokon és a rituálékban, de előfordulhat, hogy a mezőgazdasági tevékenységek irányításának gyakorlati módja is, amely szükséges volt e növekvő közösségek táplálásához.
“A világ más részein a monumentális építészet is megjelent ezekben az átmeneti időszakokban, és a csillagászati vonalak is egyre fontosabbá váltak, de leginkább a Nap szélső pontjaihoz (napfordulók) vagy a Holdhoz kötődnek, amelyek természetesen jelentős pozíciók,”
– mondta Šprajc.
“A mi esetünkben azonban meglepő, hogy a korai fejlődési szakaszban sokkal bonyolultabb megfigyelési naptárakat dolgoztak ki, amelyek formális naptárhoz vezettek.”
“Bár nincs határozott válaszunk, lehetséges, hogy ez a tény a kukoricatermesztés növekvő jelentőségét tükrözi (amely megköveteli a munkák megfelelő ütemezését az éves ciklusban és a megfelelő ünnepi tevékenységeket), valamint a letelepedő közösségek elterjedését (a pontos naptárak csak fix helyről történő megfigyeléssel működhetnek)”
– jegyezte meg.
E célból Šprajc és kollégái – köztük a tanulmány társszerzője, Anthony Aveni, a Colgate Egyetemről – remélik, hogy tovább építhetnek erre a munkára, és a LiDAR segítségével más kérdéseket is megvizsgálhatnak ezekkel az ősi népekkel kapcsolatban, akik egyértelműen szakértő módon
figyelték az égboltot.
“Természetesen a terepmunka továbbra is elengedhetetlen, de lehet sokkal koncentráltabb és költséghatékonyabb,”
– összegezte Šprajc.
“A LiDAR sokkal átfogóbb anyagi nyomok tanulmányozását tette lehetővé, amelyek a múlt életének számos aspektusára világítanak rá, és az írásos feljegyzésekkel nem rendelkező társadalmak esetében az egyetlen információforrást jelentik.”
Forrás: ÚjVilágtudat
