Címlapsztorik

Rendkívüli veszélyhelyzetet hirdetett a magyar parlament!

Láthatáron a negyedik hullám?

A parlament 128 igen szavazattal 58 nemmel, tartózkodás nélkül megszavazta a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosítását.

A törvényjavaslat sarkalatosnak minősül, ezért kétharmados többség kellett az elfogadásához.

Hirdetés

A kormány javaslata értelmében a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatálya az országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tartana.

A javaslat egyúttal rögzíti, hogy a kormánynak joga van a veszélyhelyzetet ezt megelőzően is megszüntetni.

A javaslat indoklása szerint a járvány elmúlt egy éve bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták a gyors döntéshozatalt.

A legfontosabb törekvés, hogy Magyarország mielőbb maga mögött hagyja a járvány időszakát. Mivel ennek pontos időpontja jelenleg nem látható előre, ezért indokolt a javaslat szerinti szabályozás.

A világjárvány elleni védekezés gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán.

A javaslat ezért szükség esetén biztosíthatja a megfelelő méltányosságot olyan esetekben, amikor a veszélyhelyzeti kormányrendeletek ideiglenes továbbalkalmazása az állampolgárok szempontjából lényeges

– olvasható az általános indoklásban.

Sokak szerint minderre azért van szüksége a kormánynak, mert gyorsan akar dönteni a veszélyhelyzetben.

Ez egyúttal borítékolja azt is, hogy készülnek rá, azaz láthatáron van a negyedik hullám.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!