Érdekes világ

“Szörnyetegek vagytok” Páros lábbal szállt bele Dúró Dórába és családjába Pottyondy Edina – VIDEÓ

Döbbenetes szavakkal osztotta ki őket. Vajon szerintetek jogos?

Vagy most tényleg elvetette a sulykot?

Az egész sztori úgy kezdődött, hogy Novák Előd még a múlt héten beközölte: jótékony célokra ajánlja fel jövő évi képviselői jövedelmét, többek közt szán ebből egy részt egy anyaotthon létrehozására és kismama-szépségversenyre.

Hirdetés

Novák azzal indokolta felajánlását, hogy álláspontja szerint nagyon sok vágyott gyermek azért nem születik meg Magyarországon, mert az állam nem nyújt segítséget a válsághelyzetbe került nőknek

„Szeretném meghirdetni, hogy a gyermek áldás, és a legférfiasabb dolog az apaság” – fejtegette a Mi Hazánk politikusa.

A kismama-szépségversenyt például „kedvcsináló jelleggel” támogatná, mivel szerinte a nőknek támogatásra van szükségük annak érdekében, hogy „a magukat és állapotukat terhesnek érző édesanyák sokkal inkább várandósnak, vagy már-már áldottnak érezzék magukat”.

Innen indultunk tehát.

Majd jött Pottyondy Edina (aki legutóbb Bayer Zsoltot nevezte „burzsuj vén csoffadt fasznak”) egy YouTube-videóval, amiben szóba került Tóth Gabi és Győzike is, a tetőpont azonban a Novák-féle kezdeményezés volt, amelyről kifejtette: bár üdvözlendő, hogy a Mi Hazánk politikusa felajánlja a jövedelmét, de a körülményekkel sem ártana tisztában lennie. Úgy fogalmazott:

„…az anyaotthon alapítása egy meglepően normális cél az árja Addams Familytől, de az a jóemberkedő önelégültség, ahogy mindezt előadja, már-már bicskanyitogató.

Ugyanis az anyaotthonba kényszerülő kismamák nem fogják »már-már áldottnak« érezni magukat, tekintve, hogy nem darálóasszony havi három misije várja őket otthon, hanem senki. Ne egy üres otthont képzelj el, Előd, hanem azt, hogy otthon, lakás nincs, nem várja őket.

Az anyaotthon az utolsó védőháló a terhes nőnek, és a képviselő úr úgy lelkendezik, mint amikor doktor Krasznai átadja az új rózsadombi klinikáját, ahol már wellnessrészleg és Michelin-csillagos konyha is van.”

Pottyondy szerint a csúcskezdeményezés azonban a születésszám növelésére a kismama-szépségverseny, ami „külön kategóriát biztosítanak a felnőtt filmes oldalak azoknak, akik erre izgulnak”, és ha van valami, ami elveszi a nők kedvét a szüléstől, az például az,

Hirdetés

„ha férfiak arra nógatnak, hogy azért a nyolcadik hónapban is lehet ám epilálni, lehet jól kinézni, sminkelni, «csajoskodni», egy 14 órás vajúdás után szelfizni, pózolni visszerekkel, striákkal, azon izgulni, vajon Novák Előd és fasiszta zsűritársai szerint kellően szexi vagy-e.”*

(Ezt a részt eredetileg rosszul idéztem a cikkben, javítottam, elnézést kérek.)

Mi fáj ennyire Pottyondy Edinának?Dúró posztjában „a magyar online világ Lenin-leányának” nevezi Pottyondyt, és sérelmezi, hogy „mindenen (is) gúnyolódik”.

Pottyondy szerint ő nem kivett, „mint a Daráló házaspár”, hanem ennyit tett be, és a hozzá hasonló adózók millióinak befizetéseiből „épülnek utak, működik a szociális ellátás (már amennyire), ebből él Mészáros és Tiborcz, ebből van a rendőrnek, az ápolónak fizetése.”

És – emlékeztette Dúró Dórát – „kedves Dóra, ebből kapod a havi 3 milliódat, amivel jobban túl vagy fizetve, mint az NB I-es labdarúgók. Férjed havi 2,5 milliójáról nem is beszélve.”

Posztját pedig azzal zárta:

„Annyit kérnék, hogy csak simán köszönd meg, és ne oktass ki adakozásból! Ha egyszer majd találtok rendes munkát, és az így megkeresett pénzből nem szavazatokért és lájkokért jótékonykodtok, na, akkor majd lesz némi erkölcsi alapotok mások számonkéréséhez. Akkor sem lesz helyes, de legalább nem lenne ennyire gátlástalan és cinikus.

Szörnyetegek vagytok.”

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!