Érdekes világ

Titokzatos ezüstös fonál jelenik meg a haldoklók homlokánál a tudósok szerint: megvan a túlvilág végső bizonyítéka?

Ez a feje tetejére állítja mindazt, amit az életről és halálról eddig tudtunk.

Döbbenetes bizonyítékok kerülhetnek hamarosan elő, melyek egyszer és mindenkorra bizonyíthatják azt, hogy a halálunk után valóban átkerülünk egy másik létsíkba, dimenzióba.

És hogy a halál nem végleges.

Hirdetés

Sőt, igaza lehet Robert Lanza professzornak azzal kapcsolatban, hogy a halál folyamata csak egy illúzió, ami a mi valóságsíkunkban tűnik véglegesnek.

Valójában azonban “bejárat” egy másik világba.

Az Ezüstszál láthatatlan köldökzsinór földi megtestesülésünk és a lelkünk között, amely velünk együtt érkezik meg születésünkkor, és amely halálunk után elszakad, hogy szabadon engedje lelkünket – levetett porhüvelyünk fogságából.

Úgy tartják, az Ezüstszál köti össze testünket a lelkünkkel, ezért nem vagyunk képesek a Bibliai történetek főszereplőihez hasonlóan kilépni a testünkből és tetszőleges helyeken megjelenni.

A Szentírás szerint csak Jézus, az angyalok és a szentek képesek elhagyni a testüket, hiszen őket nem korlátozza az Ezüstszál, amely minket életünk végéig “röghöz köt”.

Egyre több egészségügyi dolgozó és tudós vett észre az utóbbi évtizedekben, években haldoklóknál egy vékony, ezüstös fonalat, amikor meghaltak.

Ez a fonál aztán hirtelen szakad el, a végzet pillanatában.

Egyes médiumok és aura látók is megfigyelték ezt a ragasztó szerű húrt és nagy pontossággal, tudományosan megmagyarázhatatlan módon képesek voltak megjósolni, hogy a haldoklók közel voltak-e már az átkeléshez, vagy sem.

Magunk mögött hagyjuk a fájdalmat, bánatot, nehézségeket, s kíváncsian nézelődünk álmaink új helyszínén: olykor idegenekkel, máskor ismerősökkel találkozunk.

Hirdetés

Néha idegenben találjuk magunkat, máskor viszont derengeni látszik egy-egy ismerős vidék, ám mire azonosítanánk a látottakat, felébredünk.

Az Ezüst szál bizonyára jó hosszú és erős, akárcsak az újszülöttet édesanyjával összekötő köldökzsinór, hiszen az álomkutatók szerint éjjelente gyakran más dimenziókban, előző vagy párhuzamos életekben járunk, s az Ezüstszál mégis érintetlen marad…

A tudósok szerint most tényleg a küszöbén lehetünk annak, hogy megfejtsék az ezüstfonál rejtélyét.

ha valóban mérhetővé és láthatóvá válik különféle eszközök és mérések segítségével, akkor az egyszer és mindenkorra igazolhatja a tudat halhatatlanságát.

Egyúttal egy titokzatos, nem anyagi világunkban lévő árnyékvilág létét.

Ti mit gondoltok?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!