CímlapsztorikÉrdekes világ

Tömegszerencsétlenség: leszakadt egy híd, 70 halott, köztük gyerekek

Legalább hatvanan meghaltak, mert leszakadt egy a gyarmati időszakból származó, frissen felújított függőhíd.

A balesetben többen megsérültek és eltűntek.

Az indiai média szerint mintegy háromszázötvenen tartózkodhattak a Morbi városban lévő, a Manccsu-folyón átívelő gyaloghídon, amikor leszakadt.

Hirdetés

Az 1,25 méter széles és 230 méter hosszú hidat a 19. században, a brit gyarmati uralom idején építették. Nemrég felújították, és október 26-án újra megnyitották a forgalom előtt.

A helyi televízió által közvetített felvételeken jól látni, hogy egy tucat ember kapaszkodott bele a kábelekbe és a híd maradványaiba, miközben a mentőcsapatok igyekeztek kimenteni őket.

Voltak, akik felmásztak a törött szerkezeten, hogy megpróbáljanak a folyópartra jutni, míg mások úszva menekültek biztonságba.

Kiderült, hogy közel 70 ember meghalt, harmincan megsérültek, és többeket eltűntként keresnek.

Az egyik túlélő elmesélte, hogy a folyópartra úszott, miután leesett a hídról, és látta, hogy több gyerek is beleesett a folyóba.

Szerette volna őket kimenteni, de nem volt rá lehetősége, így valószínűleg a kiskorúak megfulladtak vagy elsodorta őket az áramlat.

A szerencsétlenül járt emberek többsége pihenésre vágyó helyi volt.

Egy rendőrségi tisztségviselő közölte, hogy a mentés folyamatban van.

Hars Szanghaviszagte, Gudzsarát állam belügyminisztere szerint több mint hetven embert sikerült biztonságos helyre menteni.

Hirdetés

Nem világos, hogy mi okozta a híd összeomlását, de a helyi hatóságok azt mondták, hogy a Diwali fesztivál ünnep miatt túlzsúfolt volt.

Forrás: Blikk

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!