CímlapsztorikÉrdekes világ

Úgy helyre tették a panaszkodó Novák Katalint aki szerint pokoli éve volt – az egykori áldozatok segítői, hogy a fal adta a másikat.

Ki mit gondol?

Novák Katalin Temesváron beszélt arról, hogy a kegyelmi ügy utáni másfél év számára „pokoli” volt. Szó szerint így fogalmazott: „Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem”.

Erre reagálva Bárnai azt mondta:

Hirdetés

„Amikor hallottam ezt a mondatot akkor az jutott eszembe, hogy akik ebben az ügyben érintettek, akiket én ismerek nekik nagyon pokoli évük volt. A tavalyi év is, és még előtte jó pár”.

A kegyelmi ügy kirobbanása után nagy erejű civil megmozdulás indult.

A „Odakinn most szörnyek járnak” elnevezésű tüntetésen tavaly februárban több mint 100 ezren vettek részt a Hősök terén.

„Az én szociális munkás kollégáim nagyon is jól látják, hogy kinek volt nagyon nehéz másfél éve.

Azoknak a fiataloknak, akiktől az állam vagy senki nem kért bocsánatot a történtekért, vagy éppen az a helyzet, hogy nekünk most ebből a közadakozásból van lehetőségünk néhány fiatalnak segíteni, de különösen pokolian nehéz időszaka volt azoknak a fiataloknak, akik semmilyen segítséget nem kapnak továbbra sem”

– mondta Kovács a Híradónak.

A kegyelmi ügy kirobbanása után több intézkedést is bevezetett a kormány.

Elkezdődött a gyermekvédelemben dolgozók pszichológiai alkalmasságának és életvitelének vizsgálata, eddig összesen 13 ezer embert ellenőriztek, és 74-en nem feleltek meg az előírásoknak.

Gulyás Gergely miniszter még tavaly novemberben úgy fogalmazott:

Hirdetés

„Az elmúlt években a gyermekvédelem ügyében nagyon sok fontos lépés történt.”

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!