Egyéb

“Vagy nyitunk, vagy éhen halunk” – elszabadultak az indulatok, az emberek elkezdtek lázadni a kormány ellen

Eddig a vakcinával “hülyítettek” mindenkit, most hogy itt van, máris arról beszélnek, hogy “még mindig nem dőlhetünk hátra”, meg hogy “ez az évünk is rámegy majd a koronavírusra”…

Egyre többen vannak kiakadva,. miközben az elmúlt 30 év egyik legnagyobb válságával nézhetünk farkasszemet.

Az emberek ugyanis beleuntak, hogy több mint egy éve vannak bezárva a vírushelyzetre hivatkozva.

Hirdetés

A vendéglátósok és étterem, szálloda tulajdonosok kiakadtak, és egyre nagyobb ellenállást terveznek.

Bár az Operatív Törzs a türelmüket kérte, a tömeges nyitás már szerveződik, annak ellenére, hogy a kormány kijelentette: ez törvényellenes és szankciókkal kell majd szembenéznie a renitenseknek.

Éttermek, kávézók, kocsmák kerültek a szakadék szélére, legalábbis ezt mondják a vendéglátóhelyek tulajdonosai. Európa-szerte egyre többen lázadnak fel, hogy a kormányok szigora enyhüljön.

Olaszországban egy napra kinyitottak az éttermek, a lengyelek pedig már tárgyalnak a feloldásról.

A hollandiai Eindhoven városában az emberek többször is összecsaptak a rendőrökkel, amikor a kijárási tilalom ellen tüntettek.

Ruzsvai Miklós virológus szerint ha kinyitnának a vendéglátóhelyek, újra emelkedne a napi megbetegedések száma.

Ezzel azonban a nép nem ért egyet. Most is rengeteg hely van nyitva, ahol tömegesen fertőződhetnének az emberek.

“Amikor már túl élni sem lehet, a kormány a beígért segítséget sem adja oda. De 30 ezer Ft is vicc kategória lenne. Előbb utóbb csak lesz valaki aki kivonul az utcára. A kis vállalkozó dögöljön éhen. Büntetni azt tudnak.”

-írja egy kommentelő.

Hirdetés

“Előbb vagy utóbb botrány lesz emiatt. Akik napi szinten járnak dolgozni üzemekbe, gyárakba, ahol több száz, több-ezer ember van egymás nyakában ráadásul emelt munkaidőkben köszönet a rabszolga-törvénynek is ugyanúgy fertőzhetnének, hazavihetnék a családjukra a betegséget. De érdekes módon nem hallani olyat hogy tömeges fertőzések lettek volna ezeken a helyeken…”

-jegyzi meg valaki más.

Kezd tehát egyre fokozódni az emberekben, a NÉPBEN a feszültség.

Az emberek ugyanis beleuntak, hogy több mint egy éve vannak bezárva a vírushelyzetre hivatkozva.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!