CímlapsztorikÉrdekes világ

Valami nagyon nincs rendben Putyin körül: az egész világ átverve? “Beteg elme”?

NA EZT magyarázza meg valaki…

Ha az oroszok erre képesek, akkor szinte bármire, és nem tudhatjuk innentől kezdve, hogy mi a valóság…?

Putyin ünnepi beszéde vált gyanússá

Putyin 2023-as újévi beszéde sok szempontból szakított a korábbi hagyományokkal.

Hirdetés

Többek között most nem egyedül állt a kamerák elé, hanem egyenruhába öltözött nők és férfiak előtt mondta el köszöntőjét.

Jason Jay Smart politikai stratéga és szakértő igen sok furcsaságot vett észre a felvételen, mely végül borította a bilit.

Twitteren fejtette ki azt a megállapítását, bizonyítékokkal, hogy az elnök mögött állók már máskor is szerepeltek az orosz elnökkel, csak más szerepben.

Smart egy Natasának nevezett nőt emelt ki, aki több képen szerepel Putyinnal, amikor az elnök “átlagemberekkel” fogózkodott, de más, újból felbukkanó személyeket is megjelölt.

Íme a képek:

Putyin és Oroszország egy óriási blöff? Az egész világ átverve?

A furcsaságok sora atzonban még nem is ért itt teljesen véget.

Többen feletették, hogy az első és a második képen nem ugyanaz a Putyin van. Az állcsúcsuk totál másként néz ki.

Sokan pedig azt véleményezik, hogy Putyin a legfrissebb felvételen nagyon rosszul néz ki, mint akinek már nincs sok ideje hátra, erősítve a súlyos rákbetegségéről szóló “pletykákat”.

A legmegdöbbentőbb azonban maga a tény, hogy Putyin a nyilvános szereplései során lényegében színészekkel, statisztákkal veteti magát körbe.

Hirdetés

Ez ugyanis egy dolgot világosan elmond:

Egész Oroszország és maga Putyin, a hatalma is egy nagy blöff…

Minden amit köré építettek egy illúzió, mellyel nem csak a világot, de a saját népét is folyamatosan átverik.

“Úgy fél a covidtól (talán éppen súlyos egészségi állapota miatt), hogy reptér méretű asztal megé ülteti a tárgyaló partnereit, meg 2 hét karantén után járulhat a pór nép őfelsége elé.

De a katonáit a fronton ölelgeti?”

-veti fel valaki egész jogosan.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az egész Putyin jelenség és az erős Oroszország képe egy nagy blöff, melyet az egész világ “benyelt”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!