Érdekes világ

Veréssel fenyegetik, követik, zaklatják a TV2 sztárját, miután leszólta a kisembert, most meg testőrre van szüksége

“El is hiszem! Bicskanyitogató a viselkedése! Beszélni nem tudó kőgazdag kőbunkó! Ilyen példaképek kellenek a mai fiataloknak” -kiakadtak az emberek Psg Ogli nagyképűségére és tiszteletlenségére.

A népszerű TikTok-sztár, PSG Ogli is látható lesz a ma este induló műsorban:

A fiatal férfinak anyagi gondjai ugyan nincsenek, ám a saját kezébe kellett vennie a dolgokat, hogy megvédhesse magát.

Hirdetés

Olivér nem titkolja, hogy fényűző élete van, amelyről rendszeresen oszt meg tartalmakat a közösségi oldalain.

„Egyszer egy vidéki klubban annyira rátapadtak, hogy órákig fotózkodott és beszélgetett mindenkivel, így közbe kellett lépnem, hogy leválasszam róla a népet.

Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy kellene egy testőr erre a célra”

– ecsetelte Szalai Ádám, aki egyben a barátja is Olivérnek.

Elmondása szerint a nők sokszor maguktól felajánlkoznak jómódú fiatalembernek, aki a legtöbbször el is fogadja a közeledést.

Az egyik eset azonban kissé elfajult:

De hát ez nem egyedülálló eset, folyamatosan követik, zaklatják a lányok…”

– mesélte a menedzser, hozzátéve: a férfiak is rendszeresen támadják és kemény üzenetekkel bombázzák őt.

Fenyegetik, írogatnak neki, hogy elverik, de erre még nem került sor. Ezért kell a testőr, mert meg kell védenie magát!

Hirdetés

-jelentette ki a Borsnak.

Ki mit gondol?

Az átlagember nagyon is jól tudja, hogy ez a kőgazdag majom miért is szorul védelemre…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!