EgészségünkÉrdekes világ

VÉRRE VAN SZÜKSÉGE! Élet és halál között van az apuka, akinek húsevő baktérium támadta meg a testét, gépek tartják életben

Élet és halál között

Vérre van szükség az életmentéshez.

Húsevő baktérium támadta meg a testét, gépek tartják életben Molnár Rolandot.

Hirdetés

Az ózdi származású férfi itt tanult és élt 2016-ig.

A Közterület Felügyeletnél dolgozott. Jelenleg kórházban fekszik.

Mesterséges kómában van, a szerveinek egy része leállt, az orvosok jelenleg a karjának megmentésén dolgoznak.

Életvidám férfi, egy két és fél éves kisfiú apukája és szerető férj. Molnár Roland 33 éve született Ózdon. Itt nőtt fel és élt. A budapesti Rendőrtiszti Főiskolára járt. Az ózdi Közterület Felügyeletnél állt munkába. 2016-ban került Budapestre.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben dolgozik azóta is.

Decemberben azonban minden megváltozott körülötte. 29-én egy húsevő baktériumot találtak a testében. Azonnal megműtötték, majd 31-én újra a műtőbe tolták. Az ujjaitól kezdve az egyik karját végig felnyitották, hogy ki tudják tisztítani.

„Sajnos nagyon kevés izom maradt meg neki. Bőrt biztos, hogy pótolni kell, de jelenleg arra törekednek, hogy a keze az megmaradjon. Lélegeztető gépen van, a veséje az sajnos leállt, a keringése nem működik, nincs vérnyomása, gépek tartják jelenleg életben” – mondta Kissné Restás Marietta, Roland unokatestvére.

Szívszorító riport Rolandról:

Imádkozunk érte, legyen számára gyógyulás, felépülés! 

Hirdetés

Aki teheti, juttassa ezt el minél több emberhez!

Roland esete borzasztó és egyúttal sokunkat emlékeztet arra, hogy a legfontosabb mindig az egészség.

Ez az amit ugyanis nem lehet pénzen megvenni vagy pótolni, és ez az, ami tényleg a legfontosabb az életünkben.

Rolandnak nagyon nagy szüksége van most a jótevőkre, és odafent az égben Istenre!

Kérjük, mindenki imádkozzon érte!

Gyermeke és párja várja odahaza!!

„Januárban a váradásokat két alkalommal is megszervezzük a Civil Házban, amit nagyon szépen köszönünk a helyszínnek. Most jövő héten lesz, 11-én egy véradás és a hónap végén, 31-én (szerdán), hisz minden hónap utolsó szerdáján van váradás Ózdon a Civil Házban, ahová mindenkit várunk szeretettel. Véradásokat havi rendszerességgel tartunk itt a városban és a különböző településeken. Ezen felül a Miskolci Vérellátó szolgálathoz tudnak a véradók elmenni véradásra még”

– emelte ki Kása-Buth Fanni, a Magyar Vöröskereszt területi munkatársa.

A betegek a vérkészítményeket az országos vérkészletből kapják, ezt azonban folyamatosan fenn kell tartani.

A támogató irányított véradás lehetőséget ad arra, hogy rokonok, ismerősök, egy megnevezett beteg gyógyulásának támogatására adjanak vért.

Ehhez a véradónak csak annyit kell tennie, hogy jelentkezéskor egy nyilatkozaton megadja a beteg nevét és TAJ számát. Nem baj, ha a vércsoport nem egyezik meg a férfiéval, ezt ugyanis a központban becserélik. Ha valaki Rolandnak szeretne segíteni, az alábbi adatokat kell megadni:

Beteg neve: Molnár Roland
Vércsoport: A Rh+
Szül.: 1990. 03. 28.
TAJ: 043 273 618
Váci Jávorszky Ödön Kórház – ITO

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.