Érdekes világ

„Villalakó leszek” – Schobert Lara jelentkezett a Való Világ 11-be?

Sokak szerint “oda is való”, ha már megbukott az érettségin, mások szerint több ő annál, minthogy ilyenbe jelentkezzen. Ki mit gondol?

Schobert Lara látszólag jelentkezett a Való Világ 11. évadába, amiről egy fotót is közzétett.

Ez a fotó kering most a közösségi médiában, azonban hamar kiderült, hogy az egész csak egy átverés, a kép pedig szerkesztett.

Hirdetés

Schobert Norbi és Rubint Réka lánygyermeke nagyjából két hete rakott ki egy képet, amin egy fal mellett kézenáll, és egy olyan bőrönd van mellette, amihez hasonlót a villalakók is használnak a valóságshow-ban.

Ezt a képet mentette le valaki, majd miután átszerkesztette, újra kitette a közösségi médiában.

A különbség annyi, hogy most úgy tűnik, mintha Lara egy Való Világ-logós fal mellett állna kézen, és a mellette lévő bőröndön is a műsor logója szerepel.

A képre még rákerült az RTL II logója, valamint egy “villalakó leszek” felirat.

Magyarán az egész azt a hatást kelti, mintha ez már egy kampányfotó lenne a Való Világ 11. évadához, amiben Schobert Lara is szerepelni fog.

Az átszerkesztett fotó látszólag elérte a célját, több embert is sikerült átvernie ezzel a készítőnek, azonban még mindig többen vannak azok, akik átlátnak a szitán, és nem dőlnek be neki.

Azt nem tudni, hogy a kép eljutott-e Larához, az eredeti fotó alatti kommentszekcióban nem találni erre vonatkozó hozzászólást.

Mindenesetre nagyon beindította a diskurzust, mert rengeteg különféle vélemény látott napvilágot.

Sokan billentyűzetet ragadtak, hogy megírják véleményüket.

Hirdetés

Míg egyesek többre tartanák Larát, hogy ilyen helyekre jelentkezzen (ha valóban megtörténne a jövőben),

addig mások azt mondják, hogy oda is való, és hogy érettségi nélkül valami hasonló “karrier” várhat rá.

Ki mit gondol?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!