Címlapsztorik

Will Smith sírva-ordibálva kért bocsánatot az Oscar-balhé miatt élőben – videó

Az egész Oscar közönség lesokkolódott. Nem mindennapi beszéd, amire valószínűleg soha nem lesz újabb példa az oscar történetében.

Oscar-díjat kapott Will Smith a legjobb férfi főszereplő kategóriában, a Richard király című filmben nyújtott alakításáért, amelyben a teniszcsillagok, Venus és Serena Williams apját játssza.

Smith díjazása röviddel azután következett, hogy a színész megütötte a felesége kopaszságán viccelődő Chris Rockot élő adásban.

Hirdetés

Smith rögtön azzal kezdte a beszédét, hogy kijelentett, a teniszcsillagok apja olyan ember, aki

szenvedélyesen megvédi a családját.

A könnyeivel küszködő, majd egy idő után már síró színész ez után arról beszélt, lenyűgözi, hogy Isten milyen életet adott neki, és hogy úgy érzi, azt várják tőle, hogy „szeresse és megvédje” a családját.

Azt is elmondta: Denzel Washington pár perce azt mondta neki, ha megnyeri a díjat, vigyázzon, „Mert az ördög akkor jön el érted, amikor a legmagasabban vagy.”

Aztán azt mondta, ebben a szakmában

el kell viselned, hogy bántsanak, hogy baromságokat beszéljenek rólad, hogy tiszteletlenül beszéljenek veled, neked pedig mosolyognod kell, és úgy kell tenned mintha ez oké lenne.

Smith ezután bocsánatot kért az Amerikai Filmakadémiától és a kategória többi jelöltjétől.

„Ez egy gyönyörű pillanat, és nem azért sírok, mert nyertem egy díjat. Ez nem a győzelemről szól, hanem arról, hogy így képes vagyok fényt irányítania a közösségünkre”,

a színészekre, Venus és Serena Williamsre. Smith azt is elmondta, az anyukája nem jött el a gálára, mert otthon kötöget a barátnőivel, és úgy nézik a gálát.

Hirdetés

Aztán még egyszer a korábbi incidensre utalt:

„A szeretet rávesz, hogy őrült dolgokat csinálj”, végül elbúcsúzáskor közölte: „Remélem, máskor is még meghívnak a gálára.”

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!