Azt ígéri, hogy "Vissza fog térni". A sztrókja okozta cégének összeomlását – vallja Schobert Norbi. Az üzletembert egy hónappal ezelőtt
Az RTL-nek adott interjújában először és utoljára mesélt halálközeli élményéről amit a kórházban élt át, mialatt az életéért küzdöttek. Elmondása
A fitneszguru szerint a két oltás, amit a koronavírus ellen kapott, több problémát okozott neki, mint védelmet. Mondott még cifrábbakat
Schobert Norbi a visszavonulása után megfogadta, felhagy a Facebookon való kommunikációval, most mégis megtörte a csendet. Nemrég ország-világ megtudta: A
Vajon helyettesíthető lesz-e valaha a kétszeres Oscar-díjas színész tragikus halála után? Hamarosan újra feltámasthatják majd a színészlegendát halála után? A
Lagzi Lajcsi sürgős kérelmet nyújtott be a börtönben, egyre rosszabbul érzi magát. Ha viszont kiderül, hogy az egészségügyi állapota igencsak
Könnyen lehet, hogy a folyamatban lévő esemény hatására a nyarat már úgymond szabad lábon töltheti Galambos Lajos. Úgy tudni, hogy
"A halála előtt, még este tíz órakor is itthonról internetezett, Facebookon levelezett az ismerőseivel, barátaival. Majd csak annyit mondott, hogy
Ha egy énekesnő mélykeresztény énekesnővé avanzsál, akkor azért le lehetne érettségizni - szólt be Tóth Gabinak. Az érettségi volt a
A drámai pillanatok sokak nyugalmát felkavarta. „Lehet, hogy sok voltam 30 évig ennek az országnak, úgyhogy kicsit most akkor visszavonulok,