Címlapsztorik

Zelenszkij: Meghiúsítottuk az ellenség tervét, döntő bejelentéseket tett

Állítása szerint az orosz erők fordulóponton vannak és brutális mennyiségű embert vesztettek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette egy csütörtök hajnalban megjelent videoüzenetében: az ukrán nép egy hét alatt meghiúsította „az ellenség tervét, amelyet évek óta népünk, országunk iránti gyűlöletből szőtt. Békére itt nem lelhetnek, egy percnyi nyugalmuk sem lesz, de élelmük sem”

– mondta az elnök a néphez intézett üzenetben.

Hirdetés

Arról nem beszélt, hogy az orosz hadsereg milyen városokat foglalt már el.

„Ha valahova sikerült is betörniük, nem lesznek ott sokáig, mert kiűzzük őket” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a harcok meg fogják tépázni az orosz katonák morálját.

„Ők nem egy szuperhatalom harcosai, hanem megtévesztett és kihasznált gyerekek” – mondta.

Állítása szerint az orosz hadsereg embervesztesége elérte a 9000 főt.

Az orosz védelmi minisztérium szerdai közlése szerint Oroszország vesztesége 500 fő, Ukrajnáé pedig 2870 volt akkor.

Az orosz védelmi minisztérium azt is közölte szerdán napközben, hogy a hadsereg teljesen elfoglalta az Odesszától keletre, a Fekete-tenger partján fekvő Herszon várost, bár ezt ukrán részről kétségbe vonták.

Zelenszkij hivatala csütörtök hajnalban azt közölte az AP hírügynökséggel, hogy a harcok még mindig folynak a városért, de részleteket nem ismertetett a hivatal. Ihor Kolihajev polgármester viszont közölte, hogy az orosz katonák már a belvárosban vannak, és megszállták a városházát.

Ő arra kérte az oroszokat, hogy civilekre ne lőjenek, és hagyják nekik összegyűjteni a halottakat. Ukrán fegyveresek nincsenek a városban – állította.

Herszon stratégiai jelentőségű város a Dnyeper-partján, annak tengeri torkolata közelében.

Hirdetés

Az északkelet-ukrajnai Harkiv bombázásában életét vesztette kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik helyi alkalmazottja, Marina Fenina, miközben bevásárolt a családja számára

– közölte szerdán este a szervezet. Fenina az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelőcsoportjának tagja volt.

A csoport tagjai az ukrán fegyveres erők és a kelet-ukrajnai, oroszbarát szakadárok közötti tűzszünet betartását ellenőrizték az elmúlt években.

Az EBESZ múlt csütörtökön, az orosz támadás megindulása miatt úgy határozott, hogy ideiglenesen felfüggeszti misszióját, és elviszi az országból a csoport külföldi tagjait.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!