Címlapsztorik

🤔Pánikvásárlás, félelem, a világ eladósítása: ezeket a kérdéseket miért nem teszi fel senki?!🤔

A teljes igazság arról, hogy mi is zajlott az elmúlt másfél évben a szemünk láttára, de a tudtunkon kívül! Ezt nem fogja leadni a híradó, a média!

Az elmúlt közel másfél évben végignézhettük, hogyan fogy el a boltokból a budipapír, mert mindenki össze akarta sz-rni magát, és hogyan került a kosarakba tonnaszámra a liszt és az élesztő, az addig sokak számára ismeretlen kézfertőtlenítő…

Végignézhettük azt, ahogyan országok gazdasága állt le a tőzsdék pedig kamikaze pilótákat meghazudtoló módon álltak bele a földbe.

Hirdetés

Tanúi voltunk annak, hogy a pánikon és a félelmen megint csak a multik nyerészkedtek. A félelem hideg és precíz cséplőgépei az utolsó forintját is kisajtolták a társadalomnak.

A média még a kevésbé tehetős réteggel is elhitette, hogy itt a világvége, így boldog-boldogtalan mindent felvásárolt, amit csak ért, vagy tudott.
Míg a kiskeresek egy jó része bezárt, a hazai gazdaságok tönkrementek, az étterem tulajok lehúzták a rolót, a vendéglátósoknak pedig “lefőtt az utolsó kávé”, addig az Aldi, Tescó, Auchan és társai mocskosul ronggyá keresték magukat.

Érdekes módon a külföldi nagy pénztőkés lobbierő nem ismerte a vírust.

Világszerte megfigyelhető jelenség volt, hogy a legnagyobbak maradtak talpon. A kicsik “meghaltak”, eltűntek. A világ gazdagjai pedig még gazdagabbakká váltak, miközben a nincstelenek még szegényebbekké.

Az évszázad biznisze a vakcina lett. Az új tömegtermék, az iparcikk, amiért sorban áll a világ. Slágertermék, tökéletesen pozicionálva térben és időben.
Mintha csak egy gigantikus, 7 és fél milliárd statisztával készülő reklámban találnánk magunkat, ahol mindenki a végén jön rá, hogy bepalizták.

Mert jól nézünk ki majd biztonságban, de üres zsebekkel, bevásárló kocsikhoz láncolva, hitelkalodákba zárva, adósságainkat és tartozásainkat az államhatalmak és a pénzemberek felé még az unokáink unokái is fizetni fogják.

A világot valójában a markában tartó 300 szupergazdag családból álló kör ma is érinthetetlen, és létezik és pofátlanul gazdagodnak még a globális járvány leple alatt is.

Róluk miért nem beszél senki?

Miért nem kérdezi meg gyakrabban a médiában, hogy miért mondott le annyi vezérigazgató és befolyásos személy a pozíciójáról váratlanul a járvány kirobbanása előtti negyed évben, 2019 őszén? (forrás lent)
Miért kezdett el rengeteg cég vakcinákat gyártani, és ráugrani a pandémia-helyzetre, mint gyöngytyúk a takonyra?

Hirdetés

Készültek rá? Előre kalkuláltak egy világjárvánnyal, vagy csak jókor voltak jó helyen?

A legtöbb probléma eredői. Tudtad hogy a BBC által készített tanulmány szerit a felső 1 százalék KÉTSZER annyi szén-dioxidot bocsát ki, mint a legszegényebb 50 százalék EGYÜTTVÉVE?

De persze erről kutya sem beszél… Lényeg hogy ráerőltessék a kis emberre a változást, hogy benned és bennem keltsenek lelkiismeret furdalást hogy teleszemeteljük a bolygót, miközben ők gyárakat üzemeltetnek, melyek tonnaszámra köpik óránként magukból a műanyag szennyet… A nevükre írva ki tudja menyi környezetszennyező és ipari vállalat…

Egy ilyen globális veszélyhelyzet pedig csak fokozza ezeknek a pénzembereknek az aktivitását, hiszen a legtöbben LEHETŐSÉGET látnak a nyomorban. Vagy ahogy mondani szokták ezekben a körökben:

“Akkor vásárolj, amikor vér folyik az utcákon” – ez azt jelenti, hogy akkor vásárolj, amikor mások félelemből vagy kétségbeesésükben eladnak.

Aztán majd azon kapjuk magunkat, hogy a világ már nem áll másból, mint irányított, pánikvásárló rabszolgatársadalomból, és multivállalatok által összeácsolt neonfényekben villódzó hazugságokból.

Egy biztos: a jelen “káosz” minden fent említett szereplőnek úgy kellett már, mint egy falat kenyér.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!