CímlapsztorikMisztikum

17 évnyi szolgálat a Marson egy szakadár civilizáció oldalán – állítja egy volt tiszt

Azt állítja, hogy az USA egy titkos űrprogram keretében már rég meghódította a Marsot.

Sőt, az emberiség lényegében háborúban áll az idegenekkel.

Randy Cramer volt tengerészgyalogos története az egész világot bejárta.

Hirdetés

Egy Randy Cramer nevű férfi aki állítólag egy volt tengerészgyalogos, nem kevesebbet állít, minthogy 17 évnyi szolgálat van mögötte, méghozzá a Marson.

Állítása szerint ugyanis a MILAB nevű titkos programban vett részt, melyben keretében fantasztikus filmbe illő dolgokat kapott megbízásként és egy szakadár civilizáció kapcsán.

Hogy mi is ez az egész?

Nos, ha igaz amit állít, akkor ez a valaha volt legnagyobb korányszintű összeesküvés, amiben a Pentagontól kezdve a NASA-n át szinte mindenki benne van a hatalom körül.

Egyúttal megmagyarázná a NASA Marssal kapcsolatos titkolózását is.

De mit is állít Randy Cramer pontosan?

Randy elmondása szerint egy titkos program – az előbb említett MILAB – keretében különleges génekkel rendelkező gyermekként korán katonai kiképzést kapott és szolgálatát a titkos űrprogram Föld Védelmi Erők (EDF) később pedig a Mars Védelmi Erők (MDF) alakulatánál ún. „szuperkatonaként” teljesítette.

17 évig szolgált a Mars bolygón, a titkos földi kormányzat „fajnemesítő” kolóniájának védelmét ellátó katonai egység tagjaként, majd szolgálata végeztével visszatért a Földre.

A titkos kormányzat sötét szándékú csoportjai, akik megszerezték a földönkívüliek technológiáit, vagy segítséget kaptak tőlük, mindent megtesznek, hogy eltitkolják ezeket a technológiákat.

Hirdetés

Egy hatalmas verseny zajlik közöttük, hogy kit tud először birtokába jutni pl egy hiperfejlett harcászati technológiának.

Aki ugyanis elsőként ér célba, az mindenki felett uralkodhat.

Ennek következtében ma már rendelkeznek részecskefegyverekkel, plazma sugárvetőkkel, és 25 000 – 40 000 km/h sebességgel repülő járművekkel, amelyek ráadásul képesek az atmoszféra magasabb rétegeiben is száguldozni.

Sőt, képesek vagyunk nagyon rövid időmn eljutni a Marsra -állítja Randy.

A férfi azt állítja, hogy ő maga 17 évig szolgált katonaként a Marson, miután “visszaküldték”.

A protokoll szerint ilyenkor törlődnek az emlékei,. elméletileg tehát egy hiba miatt volt képes emlékezni a Marson töltött időre.

Nem sikerült “átmosni” az agyát, év teljes mértékben visszailleszteni őt a társadalomba.

Randy állítása szerint mind a Holdon, mind pedig a Titán nevű holdon rendelkezik az emberiség bázisokkal.

A világ elhaladt mellettünk a háttérben, erről azonban nem akarják, hogy az átlagember tudomást szerezzen.

Ahogyan arról sem, hogy egyes fajokkal szövetségben vagyunk, míg a Marson élő idegen civilizációval pedig hadban.

Ha valóban igaz az amit állít, akkor rengeteg mindenről nem tudunk, ami a Földdel, kapcsolatban, és a bolygónk körüli kozmoszban zajlik.

Az igazság pedig könnyen lehet, hogy világszerte tömegpánikot idézne elő.

Szerinte csak idő kérdése, hogy látható jelei legyenek ennek az egész maris háborúnak, és egy ponton túl már nem lehet majd visszazárni a szellemet a palackba.

Sőt, azt is hozzátette, hogy ezzel a felsőbb körökben is tisztában vannak, nem véletlen, hogy az utóbbi néhány évben elkezdtek gőzerővel szándékosan napvilágra hozni, szivárogtatni különféle ufókkal kapcsolatos aktákat és nyomozati anyagokat.

Ki mit gondol erről az egészről?

Randy Cramer története meglehetősen abszurd, mintha csak valamiféle sci-fi film forgatókönyve lenne.

Azonban így is akadnak, akik hisznek neki és várják azokat a földcsuszamlás szerű bejelentéseket, amikről Radny beszélt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.