Misztikum

17 féle karmatípus: ezek alapján dől el a sorsunk a reinkarnáció során, avagy az életek közti “ugrás”

Egyes lelkek magasabb szintekre jutnak, míg mások lejjebb süllyednek a reinkarnációs hierarchiában.

Vannak, akik fejlődnek, attól függően, hogy az életében tudta-e célját, sorsfeladatát teljesíteni, vagy sem.

A lélekvándorlás végső célja a tökéletesség elérése.

Hirdetés

Választása van a léleknek a reinkarnáció során, a 17 karmatípus közül.

Lélekvándorlás, karmatípusok

Léteznek a világunkban olyan lelkek, akik még úgynevezett ártatlan lelkek, és olyanok, akik már újjászülettek.

Az ártatlan lelkek most először születnek a Földre, bizonyos tanok azt mondják róluk, hogy nem a múltat, hanem a jelent és a jövőt testesítik meg.

Ők az életek közti utazásaik során a jövőben szereznek élményeket.

Azok, akik hisznek a lélekvándorlásban, mind azt állítják, akárcsak a keleti tanok, hogy a lélek fejlődik, méghozzá az megélt éltek között folyamatosan csiszolódik, mint egy gyémánt.

A reinkarnáció célja tehát egyértelműen az, hogy egyes lelkek, akikben megvan a potenciál erre, egy magasabb szintre jussanak, a végső tökéletességet érjék el.

Ehhez pedig az életükben kell teljesíteni a sorsfeladatukat. Ők azok, akik aztán választhatnak a 17 karmatípus közül.

A kevésbé fejlett lelkek viszont nem választhatnak, ők a tetteik végtelen kerekének foglyai, mindig ugyanúgy élnek, ugyanazt teszik.

17 karmatípus

A reinkarnáció leginkább egy múltbeli “elintézetlen ügy” befejezése. Az újjászületés esélyt ad a bűneink “ledolgozására”, jóvá tételére.

Hirdetés

Judy Hall a Reinkarnációs terápia című könyvében 17 féle karma-típust sorol fel.

Ezek: Retributív – vagy bumeránghatás, amikor ugyanazt kell elszenvednie új életében az embernek, amit az előzőben ő maga tett.

Organikus – A test régi sérülései, sebei stb. betegséget okoznak..

Attitűdhöz kötődő – a régi megközelítési módok teremtik meg a jelenlegi körülményeket, beleértve, a krónikus betegségeket.

Szimbolikus – a jelenlegi feltételek a múltat szimbolizálják, például aki most ágybavizelési problémákkal küszködik, az a múltban boszorkányokat fojtott a vízbe.

Gúnyoló – annak a helytelenítése, hogy másoknak joguk van olyan formában kibontakozni, ahogy jónak látják.

Felfüggesztés – a jelenlegi körülmények figyelmen kívül hagyása.

Alakuló – ami éppen most jön létre.

Ismétlődő – taposómalom fóbiák – a régi élményekből, tapasztalatokból fakadó félelmek folyamatos újraélése.

Cselekvő – amit tetettünk vagy éreztünk, illetve, amit meg kellett volna tennünk, de elmulasztottuk.

Szakmai – a korábbi munka folytatása.

Technológiai – etikai választások átvitele, például a technológia jó vagy rossz célra történő felhasználását illetően.

Kegyelem – amint valaki megtett minden tőle telhetőt, megválhat tőle.

Érdem – a helyes cselekedetek, amelyek jutalmat érdemelnek.

Megváltó – jóvátételt, áldozatot hozó, a kollektív karmát megtisztító.

Viszonzó – valamennyi múltbeli “tartozás” alapján.

Kapcsolati – karma, mely múltbeli kapcsolatokból vagy érzelmi beidegződésekből származik

Családi – genetikai vagy örökölt minták, beidegződések, melyek végigvonulnak a családon.

Amikor reinkarnáció segítségével a múltba visszatér valaki, sikerül felderíteni, milyen “elintézetlen” ügye van, amit most befejezhet, jóvá tehet, rendezhet.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.