CímlapsztorikTudomány

2 hete van Magyarországnak és valóra válik Bill Gates sötét jóslata hazánk számára?

Nagyon sötét heteket, hónapokat jósolnak hazánk számára járványügyi szempontból…

Erről jobb, ha tudtok, a tévékben és rádiókban csak később fogják elismerni…

Emlékszünk még az elmúlt hónapokban nagy port kavart előre vetített szimulációra, melyet Bill és Melinda Gates alapítványa által pénzelt intézetek készítettek?

Hirdetés

Ebben az állt, hogy hazánkra levetítve április közepéig napi 200 feletti, 300 közeli lesz a napi halottak száma a harmadik hullámban.

Többé-kevésbé igazuk is lett, de a Gates-jelentés korábban még ennél is magasabb számokat jósolt, egyes becslések szerint akár napi 500 körüli halott is megrázhatta volna 24 óránként az országot.

Ez szerencsére nem következett ugyan be, de a jelek szerint egyre biztosabb, hogy a Bill Gates alapítvány sötét jóslata a szemünk láttára valósulhat meg 2 hét múlva.

Legalábbis egyes feltételezések szerint.

2 héten belül megjelenhet hazánkban is az indiai dupla mutáns, mely alig 1-2 hónap alatt járványügyi katasztrófát idézett elő az indiaiaknál, ráadásul már megjelent Európában a németeknél és a briteknél is jelentenek megbetegedéseket.

Az előzetes hírek szerint a vakcinák is kevésbé hatékonyak ellene.

Maga Dr. Rusvai Miklós virológus nyilatkozta a napokban, hogy szerinte is csak idő kérdése, hogy ez megjelenjen itthon is.

Valószínű, hogy agresszívebb, gyorsabban is terjed, ezért spontán egy negyedik hullámot eredményezhet, akár azok is elkaphatják, akik már túlestek a brit változaton, bár ezt a tudósok még vizsgálják, és óvatosságra intenek.

Ha ideér a dupla mutáns, akkor előfordulhat, hogy rosszabb esetben tényleg valóra válhat a Bill és Melinda Gates alapítvány eredeti “jóslata” Magyarország számára, napi 500 körüli halálozással?

Hirdetés

2-3 hét múlva térjünk vissza kérdésre, és reménykedjünk benne, hogy a filantróp milliárdos tévedni fog!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!