CímlapsztorikÉrdekes világ

2 napja majdnem véget ért a világ: Putyin atomot dobott volna a Földre, de megakadályozták

Megdöbbentő hírek láttak napvilágot.

Az orosz elnököt állítólag abban akadályozták meg, hogy atomot dobjon, azonnal kettőt is a nyugati világra.

Súlyos következmények várhatók?

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy az orosz elnök tényleg komolyan eljátszadozott az atomcsapás gondolatával, ugyanis az ismert szakértő,

Valery Solovey információi szerint Putyin az elmúlt két hétben két tesztrobbantást is elrendelt:

Az egyik atombombát a víz alatt, a Barents-tengeren akarta felrobbantani; a másikat pedig a föld mélyén, Arhangelszki környékén szerette volna

– de végül állítólag egyikből se lett semmi.

A szakértő azt állítja, hogy egy elmaradt teszt lehet akár véletlen is, de kettő már nem valószínű, így van rá esély, hogy Vlagyimir Putyin akarata ellenállásba ütközött, és konkrétan szabotázs áll a meg nem valósult tesztrobbantások hátterében.

Ez pedig arra utal, hogy egyre kevesebben állnak az orosz elnök mögött, és nem mindenki támogatja körülötte az atomfegyverek bevetését.

Valery Solovey szerint, ha elmarad majd egy esetleges harmadik próba is, akkor szinte egyértelmű lesz, hogy belső/külső szabotázsról van szó.

Egyelőre annyi biztos, hogy ezeknek a tesztrobbantásoknak a híre sokakat aggodalommal töltött el, és elképzelhető, hogy pontosan ez volt Putyin célja velük.

Kitörhet a harmadik világháború?

A nagy kérdés az, hogyha ezek az információk valóban bebizonyosodnak, azok következmények nélkül maradnak-e.

Hirdetés

Mert ha igen akkor az is súlyos árnyékként vetülhet rá a nyugatra.

Ugyanakkor ha a nyugati világ számon kéri ezért Oroszországot, az még inkább eszkalálhatja a jelenleg is elég súlyos háborút.

Ez pedig végső soron egy globális szintű, harmadik világháborúvá nőheti ki magát.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!