Misztikum

200 millió éves emberi lábnyom: ellentmond a fajunk evolúciójának, avagy ember előtti lelet, mely megboríthatja a történelmet

Az előző emberiség bizonyítéka…?

Nem tudni pontosan, hogy mennyi idős, de a szakemberek úgy 200-290 millió évesre becsülik azt az egyértelműen emberi lábnyomot, melyre évekkel ezelőtt találtak rá, és amiről mélyen hallgat a média.

A lábnyom, mely feje tetejére állíthat mindent

A rendkívüli régészeti leletről sokáig azt gondolták, hogy csak egy emberszabású lábnyoma.

Hirdetés

Azonban a lábnyomot állítólag több antropológus is megvizsgálta, de még törvényszéki szakértő is megnézte, és megállapították, hogy ősembertől származik.

Bármi is hagyta a nyomot, jóval közelebb állt a modern emberhez, mint egy gorillához vagy majomfajhoz – jelentették ki.

A lábnyom egy 200 millió éves zárványban volt, mely érintetlen volt, így a modern kori hamisítvány tényét is kizárták.

A most ismert tudományos tények szerint az első primitív főemlősök 55 millió évvel ezelőtt alakultak ki.

Mindössze 800 ezer éve történt, hogy az emberiség ősének megnövekedett az agytérfogata, és elkezdett tűzet és eszközöket használni.

Az előző emberiség létének bizonyítéka?

Közvetlen elődeink 400 ezer évvel ezelőtt jelentek meg és kezdtek primitív településeket, kolóniákat alkotni.

Majd 40 ezer éve a a Homo Sapiens hordák elárasztották Európát, kiszorítva vagy beolvasztva az addig ott élő Neandervölgyi embereket.

Se hogysem jön ki a matek, hogy mi okozta a 200 millió éves bábnyomot…

A lábnyomról állítólag készült rengeteg fénykép, de hogy pontosan mi lett vele és hová szállították, arról megoszlanak a vélemények, eltérnek az információk.

Hirdetés

Egyesek szerint az egészet eltusolták, és még a fényképek sem eredetiek csak rekonstrukciók.

Mások szerint léteznek valódi fényképek, de az egészről nem beszélnek, mivel a felfedezés megborítaná az emberi evolúcióról ismert tényeket.

Többen úgy vélték, mivel elképzelhetetlen, hogy valóban emberi lábnyomról van szó, minden bizonnyal ősi életformák véletlenszerűen kialakult lenyomatáról lehet szó, ami csak alakjában hasonlít egy emberi nyomra.

Persze a nyakatekert indoklást senki sem vette komolyan, hiszen 290 millió éve még se madarak, sem dinoszauruszok nem léteztek…

A tudomány nem fogadja el

De a tudományos világ az emberi lábnyom teóriát sem fogadta el…

Az egyik egyre népszerűbb ilyen teória az előző emberiség elmélete.

Eszerint már egyszer kialakult az emberi civilizáció a bolygón, de egy globális katasztrófa szinte teljesen elpusztította azt és szinte minden életet a bolygón.

A túlélő lényekből évmilliók alatt végül ismét kialakult a ma ismert állatvilág, majd az ember is. A kataklizma olyan brutális lehetett, hogy szinte teljesen eltörölte az előző civilizáció és élővilág szinte minden nyomát.

Talán ez a lábnyom tényleg a minket megelőző civilizáció nyoma lehet?

Ki tudja…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.