Érdekes világTudomány

2021 közepén érkezik a Földre halált hozó katasztrófa?

A tudósok még most is vitáznak arról, hogy mit okozhat, de nem árt felkészülni…

Tényleg nyakunkon a világvége, és 2020 semmi sem volt ahhoz képest, ami az emberiségre 2021-ben vár?

Úgy tűnik, hogy tényleg nagy a baj, legalábbis ha a rosszabbik forgatókönyv szeretni érkezik 2021 májusában egy veszélyhelyzetet okozó objektum az űrből.

Hirdetés

Egy aszteroida tart ugyanis a Föld felé, mely a tudósok számításai szerint nem kizárt, hogy súrolhat bennünket.

Ez könnyen lehet, hogy az emberiség vesztéhez is vezethet, ráadásul állítólag a NASA éppen most is figyeli a 2009 KF1 nevű égitestet, aminél megvan az esély, hogy május 6-án nem tudja elkerülni a bolygónkat

– szóval lehet, hogy pontosan erről beszélt a jós.

A csillagászok vitatkoznak arról, hogy mekkora is a baj.

Valóban létezik a szokatlanul közel elhaladó objektum, de egyáltalán nem biztos még, hogy súrol minket.

Hihetetlenül kicsi az esélye, mégis csillagászati értelemben ez olyan értéket ér el, ami miatt potenciális veszélyként tekint rá a NASA.

Mások arra figyelmeztetnek: ha ez az aszteroida nem is csapódik be, de vészesen közel vagyunk ahhoz, hogy hamarosan megtörténjen egy kozmikus erejű ütközés.

Évek óta egyre aggasztóbb hírek érkeznek ugyanis arról, hogy a NASA UTÓLAG vett észre a Föld mellett épphogy csak elhaladó űrsziklákat.

Ez lényegében azt jelenti, hogy eddig is Isten kezében voltunk és cska a szerencsén múlt, hogy elkerültük a nagyobb bescapódásokat.

Hirdetés

Egy gízai piramis méretű aszteroida is elég len ne ahhoz, hogy globális kataklizmát idézzen elő a Földön, és a Napot akár több évre eltakaró porfelhőt juttasson az atmoszférába, aminek közvetett hatása lenne a mezőgazdaság leállás és a globális éhínség..

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!