Nyíltan hadat üzent a Nyugat "aranymilliárdos" köreinek, akik a saját népeiket is adós rabszolgaságban tartják az adósság alapú és kamatos
A világ 40 országában használják már a padlólapot, ami áramot termel, ha lépkednek rajta! A Pavegen első embere, Laurence Kemball-Cook
"EMBER! Erre már tényleg nincsenek szavak…!" Ez a felvétel az egész világot bejárta, és százezrek látták már. Eljött ez is.
A külügy parlamenti államtitkára szerint a kormány tettekre váltja az ígéreteit. Mint egy ideje már ismert, Zelenszkij folyamatosan kritizálta Orbán
Kübekháza polgármestere fellázadt a kormány ellen. Konkrétan teljesen elege lett a főispános, vármegyés törvénymódosításból. Az elfogadott rendelkezés után dr. Molnár
"Jézus élettelen testét elhelyeztük egy kőpadra. Hullottak a könnyeim…" Megdöbbentő történettel állt elő. Állítólag egy "különleges eljárással" lehet a dimenziók,
Az előző emberiség eddigi legerősebb nyomait fedezhették fel! 2018-ban egy tudományos publikációban mutatták be a szilúr-elméletet – írja az IFLScience.
Ultimátumot küldtek az egész kontinensnek. Vagy maszk, vagy bezárnak minket?! Most kellene megfogni a járványt, hogy ősszel és a télen
Egyre vadabb teóriák vannak arról, hogy honnan jött és mi történhetett. Rengeteg furcsaságot találtak a fedélzeten, az emberek nem akartak
A tesztek az utolsó, a klinikai III. fázisban vannak, az eddigi eredmények szerint a szert használó igazoltan Covid-fertőzöttek szervezetéből 48