CímlapsztorikMisztikum

2027-ből érkezett időutazók állítják: nem lesz egyetlen ember sem a Földön néhány éven belül

Állításukat egy a jövőben szeret a világon készített videóval bizonyítják. Megdöbbentő képsorok következnek.

Azt állítják, hogy 2027-ig borzalmas eseménysoron esik át az emberiség, aminek a végére nem marad emberi lény a Földön.

Egy magukat időutazóknak mondó pár megdöbbentő állításai futottak végig a közösségi médián és egy igencsak furcsa, általuk készített videó, melyet valamikor 2027-ben készítette

Hirdetés

-írja a LadBible.

A pár ugyanis azt mondja, hogy katasztrofális események előtt áll az emberiség és mindössze néhány évünk van addig, míg ez bekövetezik.

A sorsfordító időszak után pedig egyetlen ember sem marad a Földön, az egész bolygó kiürül.

Az általuk készített videó ennek a bizonyítéka – állítják.

A felvételt megnézve valóban ledöbben az ember: utcákat, reptereket, hatalmas tereket láthatunk és látszólag valóban nem látni rajtuk egy árva lelket sem.

Javier és Maria hozzátették:

Ebben a jövőben ragadtak, még szerencse, hogy élvezhetik egymás társaságét az emberiség utolsó férfija és nőjeként.

A férfi valójában egy tudós lehet, legalábbis erre utalnak a különböző egyéb feltöltött tartalmai.

“Az idő cska illúzió” – áll bemutatkozójában.

Hirdetés

Az arcukat az időutazók azonban egyetlen videóban sem fedték fel, személyazonosságuk nem ismert.

A felvétel és az időutazó pár sztorija futótűzként terjedt el először a Tiktokkon, majd más közösségi média platformokon.

Az emberek több helyszínt is felismertek a videóból: Valenciát Spanyolországból, sivatagos területeket, reptereket, egyebeket.

Azt állítják, hogy ők az “egyedüli túlélői” a jövőben az emberiségnek, ami azért riasztó, mert 2027 nincs is annyira messze.

Javier egyúttal azt is kijelentette, hogy a jövőben már 340 napot eltöltött, emberi élet után kutatva a bolygó különböző pontjain, de nem járt sikerrel.

Arról nem beszélnek részletesen, hogy miért nincs senki a Földön rajtuk kívül, vagy hogy hová tűntek az emberek.

A helyszínekből ítélve nem valami természeti vagy egyéb katasztrófa történt, egyszerűen csak mintha mindenki kámforár vált volna.

A szkeptikusok szerint egyébként egy nagyon jól megcsináld “időutazós” Tiktok profilról van szó, mely így hajt fel magának nézettséget.

A felvételek pedig simán készülhettek akár 2020-ban vagy 2021-ben, a nagy lezárások idején, amikor a járvány miatt rengeteg helyen tényleg nem lehetett az utcákon,tereken látni embereket.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!