CímlapsztorikÉrdekes világ

2137-ből érkezett időutazó sokkoló figyelmeztetése járta be a világot

Megrázó figyelmeztetése mindannyiunknak szól és a jelenkor eseményeit elnézve akár még igaza is lehet…!

Egy rejtélyes időutazó üzent a világnak.

Ha igaza lesz, akkor az emberi élet teljesen megváltozik, végzetünk és sorsunk pedig meg fog pecsételődni a jövőben.

Hirdetés

Al Bielek az állítása szerint 2137-ből lett visszaküldve egy szupertitkos szervezet által, melyet a bolygó és a civilizáció megmentése érdekében hoztak létre.

Bielek 2 évet is töltött 2137-ben, de “elküldték” 2749-be is.

Megnyugtatásképpen elmondta, hogy bár a jelenkor történései alapján a végítélet felé sodródunk, az emberi civilizáció a nagyon nagy nehézségek és mélypontok ellenére még közel hét évszázad múlva is létezni fog.

És hogy mi várható 2137-ig az emberiség jövőjével kapcsolatban?

Elmondta, hogy háttérhatalmak épülnek ki a fejünk felett az új világrendet létrehozva.

Sőt, még egy úgynevezett “idegen agendáról” is beszámolt, mely feltehetően földönkívüliek látogatását, és invázióját is jelenti

Tudomása és biztos információja van arról,hogy a föld lakossága 300 millióra esik vissza a több milliárdról mivel ez az “idegen agenda” emberi húson fog élni.

Eközben a Földet természeti katasztrófák sorozata sújtja majd, az USA-ban hatalmas területek kerülnek majd víz alá a klímaváltozás következtében.

Hogy mennyire lehet hinni neki az már egy másik kérdés.

Hirdetés

De a figyelmeztetése mindannyiunknak szól és a jelenkor eseményeit elnézve akár még igaza is lehet bizonyos dolgokban.

A világ központosítása egy “világrend” alá valóban zajlik.

Ahogyan a globális káoszt okozó járvány és a válság is kellő erővel és háttérrel rendelkezhet arra, hogy idővel a Föld lakossága leredukálódjon.

A globális népességrobbanás ugyanis egy “megoldandó probléma”, ezt még maga Vilmos herceg mondta korábban egy jótékonysági rendezvényen.

Kérdés az, hogy vajon terveznek-e világszinten, vagy csak politikai szinteken olyan fajta szabályozást, mint Kínában, egy család egy gyermek, vagy sokkal “nagyobban” gondolkodnak?

Al Bielek beszélt még arról is, hogy a nagyon nehéz mélypont ellenére az emberiség túl fogja élni ezt a sötét korszakot.

Sőt, idővel fellázad a rendszer ellen és a gyarmatosítók ellen, és a fajunk egy civilizációként egyesülve vívja ki a szabadságát, önrendelkezését.

Ezután több évszázadnyi felvirágzás következik majd be, 2749-ben pedig repülő városokról, egy a mindenséget irányító lámáról és a szuper fejlett rendszerekről számolt be, amikor is az emberiség majdnem eléri azt a bizonyos “örökléti” állapotot, amiről a Biblia is említést tesz.

Bielek szerint ugyanis voltaképpen mi fogjuk megteremteni a Mennyországot itt a Földön.

Ehhez azonban az emberiségnek még évszázadokra lesz szüksége, hogy túllépjen a jövő gyarmatosítóin, elnyomó rendszerein, és átléphesse saját árnyékát.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.