CímlapsztorikTudomány

22 idegen jel érkezett az űrből, amire nincs magyarázat: földönkívüli szignál a Földnek?

Sokasodnak a Föld felé küldött jelek. Ezek már egy fejlett, kommunikálni akaró idegen világ kapcsolatfelvételének jelei?

A tudósok megdöbbentő elmélettel álltak elő: 22 földönkívüli jel?

Az FRB Fast Radio Bursts – azaz gyors rádiókitörés – olyan jelek, melyeket a tudomány és a csillagászat nem tudott hova tenni, és még ma is sok rejtély övezi őket.

Korábban már többször fogtak ilyen FRB-ket az űrből, és sokáig nem voltak biztosak benne a csillagászok, hogy ezek a jelek egyértelműen a földön kívülről származnak-e.

Hirdetés

Azt már többször feltetették a kutatók, hogy ezeknek a rádiójeleknek egy része talán mesterséges eredetű, méghozzá idegen technológia által hajtott hatalmas űrhajók adása, vagy az űrbe sugárzott jele is lehet.

22 jelet küldhettek idegen civilizációk a Föld felé?

Ha így van, akkor az újabbakkal együtt összesen már 22 olyan jelre bővült azon jelek listája, melyeknek egyelőre ismeretlen az eredete, és melyeknél komoly a gyanú arra vonatkozóan, hogy egy fejlett civilizáció jelei lehetnek.

Most ráadásul egy újabb megdöbbentő tényre derült fény, ami szintén azt sugallhatja, hogy ezek a jelek mesterségesek.

A nemrég érzékelt, el is nevezett FRB 150215 jelet a számítások szerint nem is lehetett volna érzékelnünk ekkora távolságból.

Ugyanis sikerült nagyságrendekben meghatározni, hogy ezek a jelek honnan erednek, és ez a kivételes jel is milyen forrásból érkezhetett.

Ami cáfolja, hogy természetes jel lenne

Arra jutottak, hogy a távolságok miatt nem kellett volna soha érzékelnünk a jeleket, ha ezek a jelek természetes forrásból származnak.

Ha viszont ennyire erősen sugároznak, és ilyen tisztán kivehetőek, szinte bizonyos, hogy mesterségesen felerősített jelek lehetnek.

A tudósok nemrégiben bebizonyították, hogy az FRB jelek egy jó része egy idegen galaxis felől érkezik hozzánk: vagyis földönkívüli eredetük egyértelmű.

Abban az értelemben biztosan, hogy messziről érkeznek hozzánk,a földi eredet egyértelműen kizárt.

Hirdetés

Arról még persze megy a vita, hogy ezek értelmes lények felénk küldött üzenetei-e, vagy egy máig nem ismert természeti jelenség a kozmoszban.

Azonban az utóbbinak más nyomát is kellett volna érzékelnünk már, más műszerekkel vagy összefüggésekkel.

A jelek forrásai lehetnek a kulcs

„Most már tudjuk, hogy az egyik kitörés egy a Földtől 3 milliárd fényévre lévő törpe galaxisiból jött”

– nyilatkozták a csillagászok.

Annyira messze van ez a galaxis, hogyha valóban idegenek küldték, akkor nem kizárt, hogy már régen nincsenek ott, ahonnan a jel érkezett, esetleg kipusztíthatták magukat.

De a jel erősségének szokatlan rejtélye, és az, hogy az FRB-k eleve eltérnek a természetes rádiójelektől, komoly esélyt ad az idegenekkel kapcsolatos magyarázatokra.

Még sok kutatásra van szükség, és a jeleket alaposan meg fogják még többször vizsgálni, ugyanis korábban már az is felmerült, hogy ezek a jelek konkrét értelmes üzenetet is tartalmazhatnak.

Ha valóban idegenek küldték, mire válaszolunk már ki is halhatnak

Ha így van, meg kell találnunk a megfelelő technológiát és jelrendszert az üzenet olvasásához.

Ezzel ugyanis – ha megfejthetővé válik, és kiderül, hogy tényleg értelmes szekvenciákat tartalmaz – egyúttal bizonyítottá válhat az idegenek léte az univerzumban.

A válasz azonban nem lesz egyszerű.

Egyes felvetések szerint soha nem is fogunk tudnia nagy távolságok miatt kapcsolatba lépni más civilizációkkal.

Mire megkapjuk a választ, már könnyen lehet, hogy elhagyták a bolygójukat, mire pedig sikerülne nekik “válaszolnunk”, már ki is pusztíthatták egymást.

Ez az elmélet egyébként magyarázatot adhat a Fermi-paradoxonra is, hogy miért nem találkoztunk még idegen fajokkal közvetlenül.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!