CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

30 ezer éves emberre is veszélyes vírust találtak orosz tudósok a jégbe fagyva

A világkatasztrófa már be is következett?!

A vírus kijutott…!

A szibériai állandóan fagyott talajt hívják permafrosztnak és az a hír járja, hogy az oroszok az utóbbi években számtalan olyan kórokozót találhattak a “jégbe zárva”, melyek éppen a globális felmelegedés miatt kezdhettek el szép lassan kiolvadni.

Hirdetés

Ez pedig azért problémás, mer halálos, az emberiséget kiirtani képes vírusok szabadulhatnak el hamarosan – vélik a tudósok.

Egy francia mikrobiológus csoport 30 méteres mélységben Szibériában tanulmányozta a jég összetételét, amikor sokkoló felfedezésre jutottak.

Az előzetes vizsgálatok alapján ugyanis az derült ki, hogy egy 30 ezer éve a mélyben szunnyadó vírusra bukkantak.

Ráadásul ez a lelet, ez a minta egy teljesen életképes vírusminta volt, azaz a vírus “újraéleszthető” volt és újra is élesztették tanulmányozás céljából.

A vírus a laborban nem csak életjeleket mutatott, de meg is volt képes fertőzni a környezetét.

Miután a vírust más egysejtűekkel hasonlították össze, kiderült, hogy a vírus növekedni is képes és akár a másfél mikrométert is elérheti.

Összehasonlításképpen az influenza vírusa 100 nanométer, vagyis a jégmintákban talált ősi vírus egy “óriásvírus”.

Ez pedig ha valóban elszabadulna, az emberi szervezet egyszerűen nem tudna mit kezdeni vele.

Nem lenne ellene vakcina, és alapvetően jóval ismeretlenebb kórokozó lehet a tudomány szempontjából mint a koronavírus….

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!