Misztikum

300 millió éves kőből faragott csészealjak Kínában senki sem tudja, mik lehetnek – az ősi idegenek nyomai?

A leleteket eredetileg építőmunkások találták meg, és amikor több is előbukkant a sziklás földréteg alól… valamikor a paleozoikumban “készülhettek”… ember előtti civilizációk, vagy az ősi idegenek nyomai?

Nincs logikus magyarázat rájuk, pedig már több tucatnyit találtak belőlük.

Az embere előtti időkből származnak, így ember nyilvánvalóan nem készíthette őket, mert 300 millió éveseknek datálják őket.

Hirdetés

Ennek ellenére egyáltalán nem tűnnek természetes képződménynek.

Mindemellett a szakemberek is azt mondják, hogy nem ismert egyetlen olyan geológiai folyamat sem, ami ilyen köveket hozna létre.

Adódik a kérdés: mik ezek, és talán tényleg azok-e, amiknek valójában látszanak?

A Kínában talált hatalmas kövek több mázsásak, hatalmasak, és kísértetiesen hasonlítanak egymásra: mindegyikük olyan, mintha repülő csészealjak kőből vésett szobrai lennének.

Az előzetes vizsgálatok alapján a kövek valamikor a paleozoikumban keletkeztek.

A paleozoikum 541 millió évvel ezelőtt kezdődött és 251,902 millió évvel ezelőtt fejeződött be.

Vagyis még ember sem volt…

Mégis úgy tűnik, hogy valami megalkotta ezeket a Shuibuya Dam közelében talált leleteket.

A leleteket eredetileg építőmunkások találták meg, és amikor több is előbukkant a sziklás földréteg alól, azonnal tudták, hogy valami nem szokványossal van dolguk, és kihívták a szakembereket.

A mainstream régészet idővonalába egyszerűen nem illenek bele.

Hirdetés

Olyanok, mintha ősi repülő korongok másai lennének.

Kőből készített modellek.

Egyértelműen repülő csészealjak, egyenként 1,6 méter átmérővel, de vannak köztük nagyobbak is.

A szkeptikusok szerint bár tényleg nem nagyon találtak még a Földön ezekhez fogható köveket, talán a szél és a víz különleges és ritka eróziójának együttese alakította ilyenre a köveket.

Más magyarázat ugyanis nincs a létezésükre.

Vagy marad a zavaros emberi múltról szóló verzió, ez azonban sokak szerint túl sok további kérdést vetne fel, ezért nem is akarják forszírozni…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!