CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

5 sötét titok Jézusról, ami “nem is úgy volt”, ahogyan a Bibliából tudjuk?

Ezekről mind szemérmesen hallgat a Biblia és a vonatkozó történelmi emlékezet egy része, vagy teljesen máshogy számoltak be róla.

Jézus nem akkor született

Jézus valószínűleg nem december 25-én született.

A Biblia megemlíti a pásztorokat, hogy vigyáztak a nyájukra a mezőkön. Izraelben a december hideg és tavasszal volt szokás kint legeltetni.

Hirdetés

Illetve Mária és József a népszámlálás miatt ment Betlehembe, amit szintén nem decemberben tartottak. Alexandriai Szent Kelemen említést tesz egy csoportból (i.u. 200 körül), akik szerint Jézus március 25-én született.

A december 25-i első említés Jézus születésnapja kapcsán a 4. század közepén történt.

Előtte március 25-e volt Jézus feltámadásának a napja, és azt úgy értelmezték, mint Jézus születésének a napja.

Jézus személyét más vallásokból “másolták” le?

kevesen tudják, és ma már nehéz bizonyítani, mindenesetre nem puszta belemagyarázásról van szó, ma a vallástudósok egy része is elismeri, hogy nagy a hasonlóság más, nem keresztény vallások által leírt személyes és Jézus élete, személye között.

A Napot a láthatatlan életet adó erővel azonosították, és Istenként tekintettek rá. Hórusz, Egyiptom napistene, kb. 3000 évvel időszámításunk előtt. Ő a Nap megtestesítője, és sokan gondolnak rá úgy, mint Jézus alakjának egyfajta elődjére, prototípusára.

Az egyiptomi kultúra másik nagy alakja Szeth – vagy Széth – aki az alvilág ura, a sötétség egyfajta megtestesítője.

Ez a jó és a rossz párharc, mint motívum, láthatjuk hogy már jóval Krisztus története előtt megjelent. És itt jönnek a megdöbbentő tények, melyek után már teljesen máshogy fogunk tekinteni a Bibliában elírt dolgokra.

Hórusz az egyiptomi írások szerint december 25-én születik, Ízisz-Meri, a szűz gyermekeként. Ezt egy keleti csillag felragyogása kísérte, amit három király követ, hogy meglelje és magasztalja a megváltót. 12 évesen tanítónak áll, 30 évesen kereszteli meg Anup.

A Krisnához köthető vallási történet egyes aspektusai is hátborzongató egyezéseket mutatnak, mintegy 900 évvel Krisztus születése előtt.

Hirdetés

Eszerint Krisna nem volt más, mint Devaki gyermeke, aki szintén szűz volt, és a születését ugyanúgy egy keleti csillag jelezte, egy olyan égi esemény, amiről a Biblia is ír.

Azt már mondanunk sem kell, mert valószínűleg kitaláltátok, hogy ő is csodákat vitt véghez, és halála után feltámadt, majd eltűnt az élők sorából.

Dionüszosz legendája is egyezéseket mutat Jézus sztorijával. Ő szintén egy szűz nő gyermekeként jött a világra, és december 25-ére esett a dátum, amikor meglátta a napvilágot.

Nem hárman voltak a napkeleti bölcsek

Gáspár, Menyhért, Boldizsár, a három napkeleti bölcs, akik állítólag szintén egy csillagot követtek. De tényleg csak hárman voltak?

Igazság szerint ez a három név a történelemben nem szerepelt a hetedik századig.

Három ajándékot említenek a karácsonyi történetben:

Az arany, a tömjén és a mirha. Nem esik szó a három bölcsről, csak feltételezik, hogy három embertől származik a három ajándék. Különben meg a görögkeleti egyház verziójában például 12 napkeleti bölcsről van szó.

Jézus törvénytelen gyermek volt?

A Szentlélektől fogant? Vagy talán valami teljesen más történt?

Rengeteg különféle elmélet létezik ma arról, hogyan is volt lehetséges ez a szeplőtlen fogantatás. Egyesek szerint – ez a földhözragadtabb elmélet – Isten fia valójában egy törvénytelen gyermek volt.

Vagyis Szűz Mária sohasem volt szűz, vagy legalábbis Jézus születésekor már nem, és nem József volt az apa. Mivel azonban a nő fél attól, hogy ez kiderült, mindent megtett azért, hogy ez örökre titok maradjon.

A mindenkor szeplőtelen Szűz Mária az igét mint igaz Istent, férfi hozzájárása nélkül, a Szentlélektől méhébe fogadta, sértetlenül megszülte, és szülés után is épen megőrizte szüzességét.”

Jézus apjáról soha nem derül ki, hogy kicsoda volt. Eszerint az elmélet szerint egy egyszerű ember volt, azonban egy olyan vallási történetet csavarintottak köré, jól kikozmetikázva, hogy a kis Jézusnak később ehhez a feladathoz és mítoszhoz kellett felnőnie.

Elvégre azt tartották róla, hogy ő volt a szeplőtlen fogantatással született gyermek. Isten ajándéka. Később pedig meglátta benne a lehetőséget, hogy így egy új szintekre helyezett egyistenhitű vallást hozhat létre.

Egyesek szerint soha nem halt meg a kereszten

Talán az egyik leghajmeresztőbb, de mégis reális, akár lehetséges verzió szerint Jézus soha nem volt meg a kereszten.

A testét életben tartották és három nap múlva semmi csoda nem volt a visszatérésével kapcsolatban.

Sőt, mint ahogyan azt a Davinci-kód című filmből is ismerhetjük, egyes teóriák szerint Jézusnak ma is élő leszármazottai létezhetnek és járhatnak az emberek között.

Ez az elmélet persze kakukktojás és eléggé sok feltételezés van mögötte, ezért tessék fenntartásokkal kezelni.

Ugyanakkor mivel számos a Bibliához köthető apokrif irat is arra utal, hogy a kereszthalál nem éppen úgy történt, mint azt ma tanítják nekünk, így semmi sem zárható ki.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.