CímlapsztorikTudomány

50 éves jóslat válhat valóra a világvégéről: az emberiség a végkorszakba lépett

Tudósok állítják: minden szimuláció azt mutatja, hogy a civilizációnk lába alól kezd kifogyni az út…

Egyértelműen az rajzolódik ki, ami egy 50 évvel korábbi világvége jóslatból kiderült.

Akkor még senki sem gondolt,a hogy ez valóra válhat, de ma már jól látszik, hogy hihetetlenül nagy a baj.

Hirdetés

A World3 közzétette az adatait, amik azt mutatják, hogy:

Ha minden a korábbi gyakorlat szerint folytatódik, akkor a XXI. században bekövetkezik az emberi társadalom összeomlása.

Nem az emberi faj kerül veszélybe, hanem a populáció és az ipari kapacitás hirtelen és kontrollálhatatlan módon visszaesik, fejlődés helyett stagnálás következik, az emberek jólléte jelentősen csökken

– írja az IFLScience.

Vagy a természeti erőforrások kimerülése, vagy pedig az éghajlatváltozás és/vagy a környezeti pusztítás vezet majd a globális összeomláshoz már a XXI. században.

Egy 1972-es jóslat is éppen ugyanezt jósolta.

Szinte tűpontosan látták előre az MIT tudósai ezt, és a szimulációjuk aggasztóan precíz volt.

Az emberiség lába alól idővel el fog fogyni a talaj, és ez valamikor 2050 környékére történhet meg.

Addigra fog kicsúcsosodni minden:

Hirdetés

Globális összeomlás vár a modern civilizációra, minden amit ismerünk, egycsapásra válhat semmivé.

Hatalmas háborúk, az azokkal járó pusztulás és éhínségek fogják nyomorba taszítani a világ nemzeteit.

A globális szintű éghajlatváltozás pedig annyira súlyos lesz, hogy klímamenekültek százmilliói robbantanak majd ki újabb és újabb háborúkat a modernkori népvándorlásokkal.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!