Misztikum

500 gén “kapcsolódik be” a halálunk után: bizonyíték a túlvilágra és a lélekre?

A kutatás rámutathat arra, hogy a halál csupán a kezdete valaminek.

Áttörés: “beleláttak” a túlvilágba?

Már egy ideje megy arróla diskurzus, hogy a halál után valóban lehet valami. Az ugyanis, hogy a test teljesen megsemmisül, és nem adunk a klasszikus értelemben véve életjelet, még nem jelenti azt, hogy minden “meghal” a testben.

Éppen ellenkezőleg…

Hirdetés

Tudósok a halál utáni élet egyik legfontosabb bizonyítékát találhatták meg – legalábbis sokan ezt állítják a felfedezés kapcsán.

“Halál utáni” gének

Bizonyos gének képesek bekapcsolni, megjelenni a testben a halált követően.

Olyan génekről van szó, amik azelőtt nem voltak aktívak a megfigyelések szerint, tehát mintha éppen maga a halál folyamata indítaná be őket.

A szervezet szinte teljesen leállásáig maradnak inaktívak, semmilyen más génnél vagy sejtnél nem figyeltek meg mgé hasonlót.

A szóban forgó “halál utáni” génekből mostanáig 500-at azonosítottak.

Eleinte úgy gondolták, hogy pusztán csak arról lehet szó, hogy ezek a gének segítenek a szervezet lebontásában és abban, hogy a szervezet levezényelje a leállási „műveleteket”, folyamatokat.

Azonban a vizsgálatok alapján ennél jóval többről van szó.

Véglegesen aktívak egyes gének a test pusztulása után

Ez az 500 gén a halál utáni órákban válik aktívvá. Van, amelyik jónéhány órán át működik, és van olyan, mely napokig aktív marad.

Sőt, a tudósok egy maroknyi gént is megfigyeltek, melyek a halál után életre kelnek, és aktívak maradnak véglegesen.

Hirdetés

Ha van a halál után valami, és a tudat tényleg elhagyja a testet, akkor ezek a gének egyfajta nyomai lehetnek ennek a folyamatnak – állítják a kutatók.

Azt is megfigyelték, hogy olyan gének és sejtek is életre kelnek, melyek utoljára a magzati állapotban voltak működőképesek.

Egy másik nézet szerint ez az egész olyan, mintha a szervezet megpróbálná gyakorlatilag újraéleszteni, újraalkotni magát.

Amikor pedig ez nem sikerül, akkor a tudat végleg elhagyja a testet.

Ha a tudósok elméletei bebizonyosodnak, az mindenképpen egy végső és erős bizonyíték lesz a túlvilág létére.

A halál rejtélyét fejthetik meg

A folyamat sokak szerint egyértelműen kulcsszerepet játszik a halálban, és ha valóban létezik lélek, akkor annak mibenlétének meghatározásában.

Végső soron ez az 500 gén lehet a megoldása a paranormális körökben is sokat hangoztatott túlvilágnak, és az anyagi síkból való eltűnésünknek a testünk halálával.

A vizsgálatok nagyon határozottak: nem csak sejtetik, de megmutatják, hogy a halál nem a vég, hanem valaminek csupán a kezdete.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!