CímlapsztorikÉrdekes világ

5500 forintért búcsúzhattak el a halott anyjuktól “halottkezelés” címén: búcsúért pénzt kérni undorító

“A halottöltöztetés, a hűtés teljesen jogos költségein túl 5.500 forintért mutatták meg a saját feleségemet, a lányaimnak az édesanyjukat. ..”

Egy magyar eset és egyre több ehhez hasonló van. Mit gondoltok, ez mennyire etikus, mennyire van rendben ez így?

„A feleségemnél februárban diagnosztizálták a rosszindulatú daganatot. Vidékről jártunk Győrbe sugárkezelésre. Nem volt elesett, bíztunk a gyógyulásában.

Hirdetés

Májusban azonban egy gyulladás miatt be kellett feküdnie. Minden nap beszéltünk telefonon, de nem látogathattuk a Covid miatt.

Ez önmagában fájdalmas volt, örömmel leküzdöttük volna a távolságot, de a látogatási tilalom nem ismert kivételt.

Tizenhét nap telt el így, míg pünkösdvasárnap jött a telefonhívás: meghalt”

– mondja a férj az előzményekről. Látni, érezni, hatalmas energiájába kerül a magára erőltetett önuralom.

„Az ápolókra, a feleségem orvosaira csak jót mondhatok. Hozzáértésükhöz nem fért kétség, empatikusak voltak, még akkor is, amikor az ünnepek utáni kedden a két lányommal elmentünk a feleségem holmijaiért, s azért, hogy elbúcsúzzunk tőle.

A számunkra váratlan halála és az a tény, hogy két és fél hete nem láttuk, nyilvánvalóan hozta belőlünk ezt az igényt.

Szerettük volna még egyszer, utoljára látni.

És akkor közölték, hogy ez pénzbe kerül… Akkor, ott, abban a fájdalmas és idegileg is felfokozott állapotban ez arculcsapásként ért.

A halottöltöztetés, a hűtés teljesen jogos költségein túl 5.500 forintért mutatták meg a saját feleségemet, a lányaimnak az édesanyjukat.

Hirdetés

Nem arról van szó, hogy gondot jelentene ez az összeg, dehogy. Embertelennek érzem ezt a rendelkezést. Pláne, hogy akkor még nem lehetett látogatni a betegeket. És igen, másnak akár gondot is okozhat a temetés költségei mellett még ezt is kifizetni. Hogy egy búcsúpillantás az elhunyt szerettünktől pénzbe kerül. Ez megalázó és számító, nem tudok napirendre térni felette!”

Az esetet a Telex osztotta meg, és nagyon durva, sokakat felkavart, jogosan.

Az ügy végül a betegjogi képviselőig jutott.

A scalád utána járt, egy betegjoi képviselővel, és eléggé megrázó, már-már undorító dolgokra derült fény.

A “halottkezelésnek” vannak költségei, ez valamennyi kórházban nyílt titok.

Az azonban már megint egy másik kérdés, hogy mégis mennyier etikus ezekért pénzt kérni, miközben az ember fizeti a TB-t….

A halottkezelés díjtétele Győrben:

Az első 72 órában: 10.800 Ft
72 óra után minden megkezdett 24 óra után: 8.500 Ft/nap
Halott öltöztetése a hozzátartozó által hozott ruhába: 9.500 Ft, halotti lepelbe: 5.200 Ft
Mosdatása: 1.200 Ft
Borotválása: 1.200 Ft
Kozmetika: 1.200 Ft
Halotti lepel: 4500 Ft
Műanyag zsák (boncolás esetében kötelező): 2.300 Ft
És igen, ott van a végén:

Halottbemutatás: 5.500 Ft, kórházi dolgozó esetében: 0 Ft
A gyászoló család már az elején tisztázta, hogy csak és kizárólag ez utóbbit kifogásolják, s tartják embertelennek.

A férj végül még elmesélte a Telexnek:

Amikor a győri patológia folyosóján kétségbeesetten és felháborodottan telefonálni kezdett és próbált hivatalosan panaszt tenni, egy ismeretlen ott dolgozó megszólította:

„Odalépett és azt mondta, ne hagyjam, hogy lerázzanak. Ne hagyjam, hogy ez így maradjon, mert a búcsúért pénzt kérni szerintük, kórházi dolgozók szerint is elfogadhatatlan és méltatlan.”

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.