CímlapsztorikÉrdekes világ

76 ezer embert hagytak az út szélén és érvénytelenítették a TB-jüket!

Drákói szigor, 76 ezer ember egészségügyi ellátását fogják megtagadni…

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől kikért adatok tragikus képet festenek elénk.

Március 11. és május 31. között 76 ezer 727 embernek lett érvénytelen a tajszáma.

Hirdetés

“Ez nem költségvetési, hanem erkölcsi kérdés, és pont ezért igazán félelmetes, hogy egy súlyos gazdasági és egészségügyi válság közepén a Fidesz legfontosabb dolga az volt, hogy újra megüzenje:

Ez a kormány a gazdagokat támogatja, a nélkülözőket kisemmizi, és mindezt büszkén teszi.

A Fidesz szemében a szolidaritás nem erény, hanem valami furcsa gyengeség, amit minden erővel irtani kell”

– írta Ungár Péter.

A társadalombiztosítási törvény módosítása tavaly lépett hatályba, e szerint érvénytelenítik a tajszámát annak, akinek legalább féléves elmaradása van a befizetéssel.

Ők nem lesznek jogosultak egészségügyi ellátásra.

Egyfelől nyilván ez valahol jogos is lehet, mert valóban voltak “potyázók” is a rendszerben.

Ugyanakkor nagyon sokan egyszerűen állástalanságuk miatt nem fizették a TB-t, mert a megélhetésükre sem volt elég pénzük.

Őket egyzserűen az út szélén hagyta az állam?

Hirdetés

Tényleg itt tartunk?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!