Karikó Katalin: ekkor érhet véget a járvány, és ennyire veszélyes az indiai mutáns – fontos dolgokat mondott
A Telexnek adott interjújában elmondta, hogy szerinte pontosan mikor lesz túl az emberiség a járványon.
Korábban azt mondta több interjúban, hogy nyáron már strandolni fognak az emberek.
Ez azonban egyelőre nem látszik, legalábbis Magyarországon.
Karikó elmondta:
“Amerikában még mindig ezt mondják. Ha sikerül ugyanilyen ütemben vakcinálni az embereket, akkor nyárra nagyjából rendben lehetünk. Ha a vírus nem tud kiben szaporodni, akkor nem fog variálódni, és egyszerűen vége lesz.”
@roxyblazeahivatalos Orbán Viktor rajza: kiszúrtam rajta valamit amiről senki sem beszél! 😂#orbánrajz #vicces #humoros #magyartiktok #magyarmémek #aicontent #roxyblaze #digitálisinfluenszer #orbánviktor #orbanviktor #közélet #roxyblaze #magyarvalóság #rajz ♬ eredeti hang – Roxy Blaze - Roxy Blaze
“Most hirtelen mindenki járványszakértő lett, de én nem vagyok az. Én egy biokémikus vagyok, aki ért az RNS-ekhez. 11 tudományos publikáció jelenik meg a járványról, óránként. Mióta itt vagyok ma az Akadémián, már lecsúsztam legalább 50-60 publikációról. Hogy lehet ezt elolvasni mindent?”
-tette hozzá.
Az idiai mutánsról azt mondta hogy:
“Minden variánst vizsgálunk. De a dupla variánsokról az eddig vizsgálatok azt mutatják, hogy a kettős mutáció a vírus esélyét rontja: a dupla variáns ellen ugyanolyan jó volt az ellenanyag-termelés, mint az eredeti vuhani ellen.”
“A vírus is szenved a mutációktól, nem mindig olyan mutáció jön ki, ami jobban terjedne.
Az angol variáns valóban sokkal ragályosabb volt és halálosabb is, de a többi nem igazán.
Úgy tűnik, a dél-afrikai sem nyomja ki a többi variánst Európában sem, és remélhetőleg hasonló lesz a helyzet az indiaival is.
Ezt a járványkutatók folyamatosan figyelik, minél többet szekvenálnak, annál többet tudnak erről is. De ha a vírus túl sokat mutálódik, akkor már be sem tud jutni a sejtbe, szóval a mutációknak is megvannak a korlátaik.”
-nyugtatta meg az közvéleményt.



