LÉTEZIK az erő, ami antigravitációt és ingyen áramot előállító örökmozgó berendezéseket táplál!
Az emberiség technológiai felemelkedését hozhatja el a Searl-effektus!
Egy ma élő, viszonylag ismeretlen zseniális elme John Searl feltaláló, aki a hírek szerint megalkotta saját antigravitációs “repülőgépét,” és kidolgozott egy technikát az “örökmozgón” alapuló tiszta energia előállítására.
John Roy Robert Searl 1932. május 2-án született az angliai Wantage-ben. 1946 és 1956 között Searl azt állította, hogy megalkotta és megépítette a “Searl-effektus Generátort” (SEG), amelyet antigravitációs és örökmozgó technológiának neveznek.
Searl több mint 60 évet töltött azzal, hogy felajánlja az emberiség számára ingyenes energia módszerét, hogy megszabadítsa a Földet a szén-dioxid kibocsátó üzemanyagtól.
Tanoncként a BR Rewindsnél dolgozott a londoni Grays Inn Roadon.
Ott engedélyt kapott a készülék gyártására a cég létesítményeinek és műszaki erőforrásainak felhasználásával.
Kijelentette, hogy 1946 decemberében elkészítette a generátort londoni lakásában, az összes, az ő specifikációi szerint gyártott mágneses alkatrész felhasználásával.
Az eredeti prototípusok áramot termeltek, de szokatlanul nagy feszültséget és gravitomágnesességet is létrehoztak, aminek következtében a kezdeti eszközök a tesztelés során a jelentős antigravitációs hatás miatt tönkrementek. Sajnálatos módon ezeknek az állításoknak nincs független megerősítése.
A Searl-effektus Generátor (SEG) a lineáris indukciós motorhoz (LIM) hasonlóan működik, de egy körkörös pálya köré épül, amely lehetővé teszi a mozgatható rotorok folyamatos mozgását.
Ez egy mágneses indítómotor, amely elektromágneses, többfázisú hengeres görgőkből áll, amelyek az állórész gyűrűire vannak szerelve, és amelyek teljesen mentesek a mechanikai kopástól és súrlódástól.
A Searl generátor teljes egészében ritkaföldfém elemekből (neodímium) készült, és bonyolult szerkezettel rendelkezik.
Az energia megsokszorozódik a mozgó alkatrészek által létrehozott mágneses tér szerkezetének köszönhetően.
A pontosan megtervezett mágneses tér a motor működésének összekötő eleme. Ez egy kritikus komponens.
Más motorok fizikailag látható blokkjaitól eltérően a mágneses tér egyszerűbben és árnyaltabban szervezi a motort.
Ez jelentősen javítja a készülék hatékonyságát és egyedi hatásokat eredményez.
1946 és 1968 között a Searl-effektust mozgásban lévő mágneses buborékoknak nevezték, ahogy Searl korai hírlevelei is írták. 1968-ban nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a mágneses buborékok előre látható módon tartalmaznak részecskéket, és hogy az anyagban jelen lévő buborékok száma előre látható mintát követ.
E felfedezés eredményeként Searl elvetette a mágneses buborékok kifejezést a mágneses kvantumanyag javára, és közzétette a részleteket egy hírlevélben, amelyet később Searl egyik könyvében újra kiadtak.
Ezenkívül egy laboratóriumi vizsgálat megerősíti, hogy az anyag valamilyen módon megváltoztatja állapotát, amikor ezzel a módszerrel hozzák létre.
Ha a görgőket az SEG lemez közelébe helyezik, a gép rezonáns mágneses tere vonzza és felgyorsítja az elektronokat.
Ezt a folyamatot segíti a neodímium réteg erős elektronvonzó vagy befogó hatása. A SEG egyedi mechanikai és anyagkonfigurációja pulzálja a neodímiumot, felszabadítva és lecserélve a mechanikai és elektromos energiát biztosító extra elektronokat.
A szabadenergia generátorokon és elektromos motorokon végzett úttörő munkája mellett Searl feltalálta az Inverse Gravity Vehicle-t (IGV). Az SEG technológiával működő IGV egy olyan jármű, amely képes emelőerőt létrehozni és szembeszállni a gravitációval; ez egy repülő gép, amely energiát fogad és alakít át a körülötte lévő környezetéből, miközben az a levegőben halad.
Az 1990-es évek közepén Vlagyimir Roscsin és Serge Godin orosz akadémikusok megszerkesztették és tesztelték Searl korongjának saját változatát, amelyet Mágneses Energiaátalakítónak (MEC) neveztek el. Prototípusuk egy méter átmérőjű volt, indítómotorral és fékrendszerrel.
Vizsgálataik azt sugallták, hogy amint a rotor fordulatszáma meghaladta a körülbelül 200 fordulat/perc értéket, a MEC önellátásba kezdett, aminek következtében a hajtómotor kevesebb energiát fogyasztott.
Amikor a forgórész elérte az 550 percenkénti fordulatszámot, az indítómotor felhagyott az áramfelvétellel, és elkezdett kimenő teljesítményt adni, 7 kilowattot termelve 595 fordulat/perc fordulatszám mellett.
Ezenkívül észrevették, hogy a forgórész súlya fogyni kezdett, miután meghaladta az 550 percenkénti fordulatot. 595 fordulat/percnél azt észlelték, hogy az egész készülék tömegének 35%-át leadta.
Az eszközt nem tesztelték 595 fordulat/percnél nagyobb fordulatszámon, mert attól tartottak, hogy túllépik a mechanikai tervezés határait. Az eredeti prototípusukat állítólag ellopták. Egy moszkvai laboratóriumban azonban már készítik a második változatot.
A The Times 1982. november 26-án megjelent cikke szerint Searlt elítélték áramlopásért és az áramszolgáltató berendezéseiben okozott károk miatt. Ezután bosszúhadjáratot indított az áramszolgáltató ellen.
Searl azóta azt állította, hogy kollégáival több mint 50 variációt készítettek “levitáló korongjából” különféle méretekben, és elsajátították ezek irányítását.
Azzal érvel, hogy a hatóságok üldöztetése törvénytelen bebörtönzésében és munkája nagy részének megsemmisítésében tetőzött, és újrakezdésre kényszerítette.
Azt állítja, hogy az 1970-es évek elején egyik eszköze többször is bejárta a világot anélkül, hogy észlelték volna.
Forrás: ÚjVilágtudat
