Bizánc ellen együtt vonultak harcba magyarok és a vikingek: az egyik legnagyobb csatánkról alig tud valaki!
Európa a 8. és 9. században a tenger felől érkező vikingektől, majd a 10. században a keletről betörő magyaroktól rettegett. Nyugaton nem, de keleten számos alkalommal keresztezték a skandináv harcosok őseink útját.
A Szent István-kard északi származású, míg Svédországban magyar íjakat találtak a régészek.
A National Geographic új, Vikingek: A dicsőségtől a bukásig című sorozata 2022. október 2-án mutatkozik be Magyarországon, ennek apropóján Katona Csete, a Debreceni Egyetem Történettudományi Intézetének oktatója foglalta össze a két nép találkozásinak történetét.
A nyugat-európai történetírásban megörökített viking szó valójában nem egy népcsoportot, hanem egy foglalkozást fed: a jelentése „tengeri rabló”.
Keleten a Skandináviából érkező harcosokra és kereskedőkre ruszként, majd később varégként azaz „testőrként” hivatkoztak. Ők játszottak meghatározó szerepet a híres Kijevi Rusz megalapításában is és ők azok, akik több szálon is kapcsolódnak a magyar történelemhez.
Az északiak már a honfoglalást megelőzően kapcsolatba kerültek az akkor még (fél-)nomád életet élő magyar törzsekkel.
A 9. század közepén az Etelközben tartózkodó őseink egy perzsa történetíró szerint portyákkal zaklatták a Kijev körül letelepedő szlávokat és a ruszokat, majd a tőlük szerzett foglyaikat eladták a bizánciaknak.
Előfordult azonban, hogy a két nép együttműködött. 860-ban a magyarok – valamilyen ismeretlen oknál fogva – zavartalanul engedték át a Konstantinápoly megtámadására induló több ezer fős rusz flottát, mely az etelközi szállásterületen keresztülfolyó Dnyeperen haladt dél felé.
Közös hadjárat Bizánc ellen
A 9. század végén és a 10. században legalább negyvenhét hadjáratot indítottak a magyar seregek Európa különböző országai felé, a történelemkönyvek ezt a kalandozások korának nevezik.
A 970-es években egy Bizánc ellen vezetett hadjáratban a magyarok a ruszok szövetségeseiként vettek részt.
A csaták mellett a két népcsoport kereskedelme is virágzott. Mind magyar, mind rusz kereskedők látogatták például a prágai, vagy az al-dunai Perejaszlavecben rendezett nemzetközi vásárt.
A Kárpát-medencéből számos olyan, 10. századra keltezhető leletet ismerünk, melyek Skandinávia vagy a ruszok területéről terjedtek el, mint például a baltaalakú amulettek vagy kétélű viking kardok.
Viking gyökerű Szent István-kard Prágában és magyar íjak Svédországban Különösen híres lelet a Prágában őrzött Szent István kard, melyet a dániai Jelling-dinasztia műhelyeiből elterjedő Mammen-stílusban díszítettek, vagy a Duna medréből előkotort hosszú lándzsa, melynek típusa és díszítése a svédországi Gotland szigetéről ismert példányokkal egyezik.
Nehéz eldönteni, hogy egy-egy tárgytípus közvetlenül Skandináviából vagy közvetítőkön keresztül érkezett ide, hisz a tárgyak, díszítőművészeti formák a mesterek vándorlása során is terjedtek.
A korai magyarságra jellemző íjak, hozzátartozó kiegészítők, süvegcsúcsok és veretes tarsolyok megtalálhatóak Ukrajna, Oroszország és Svédország területein is. Utóbbiban, a terület legnagyobb központjának számító, a Mälaren-tó szigetén létesült Birka leletei között dominálnak meglepően nagy számban magyaros fegyverleletek és katonai felszerelések maradványai.
Szolgáltak viking testőrök a magyar királyi udvarban?
Népszerű elmélet, hogy Gézát skandináv származású testőrök védték. Uralmának vége felé, a 980-as években a nomád besenyők komolyan veszélyeztetni kezdték a ruszok dnyeperi vízi útját Konstantinápoly felé, a rusz harcosok ekkor kezdték Magyarországot használni útvonalként Kijev és Konstantinápoly között.
Többen közülük elszegődtek a fejedelem mellé testőrnek.
Idővel nagyobb tömegben érkezhettek Magyarországra, mert István már bizonyítottan jó kapcsolatokat ápolt a kijevi Vlagyimir fejedelemmel, akinek az udvarában magyar harcosok is szolgáltak.
A kijevi és a magyar udvar közötti „testőrcsere” mellett az északi eredetű kísérettagok egy másik hullámához tartozhattak azok a Bizáncban szolgáló varégok, akik István fiának, Imrének a bizánci menyasszonyával érkezhettek magyar földre.
Imre herceget a hildesheimi évkönyvek dux Ruizorumnak, azaz a „ruszok vezérének” nevezik, így feltehetően ő lehetett a ruszokból álló királyi testőrség parancsnoka, mivel a hagyomány szerint a trónörökös parancsnokolt a segédnépeknek.
